Egy másik katonai vezető elestéről is beszámoltak az ukránok. Oroszország egyik veszteséget sem erősítette meg.
Két újabb magas rangú orosz katonatiszt eshetett el pénteken, egyikükkel ráadásul nem az ukránok, hanem saját katonái végezhettek.

A BBC nyugati katonai forrásokra hivatkozva arról ír, hogy beosztottai azért támadtak Jurij Medvegyev ezredesre, mert elegük volt az egységeiket ért veszteségekből. A lap értesülései szerint a fellázadt katonák elütötték az ezredest, aki belehalt a sérüléseibe.

A BBC ezt ugyanakkor nem tudta megerősíteni, és megjegyzik, hogy más források szerint Medvegyev megsebesült a lábán, de katonái kimentették, és már Fehéroroszországban van.

Kapcsolódó cikk

A másik állítólagos orosz veszteségről az ukrán hadsereg számolt be. Közlésük szerint a dél-ukrajnai Herszon melletti Csornobajivka településen ukrán katonák végeztek Jakov Rezancev orosz altábornaggyal. Az orosz hadsereg nem erősítette meg az altábornagy halálát – írja a CNN.

A már több mint egy hónapja tartó orosz–ukrán háborúban eddig hat orosz tábornok halhatott meg, illetve szintén eleshetett a fekete tengeri orosz flotta parancsnokhelyettese is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.