Oroszország kénytelen katonai felszereléseket vásárolni Észak-Koreától, mivel a szankciók miatt Moszkva nem tudja ellátni hadseregét – jelentette az amerikai média.

A The New York Times által megszerzett, titkosítás alól feloldott hírszerzési adatok szerint Oroszország több millió tüzérségi lövedéket és rakétát vásárolt Észak-Koreától.

Egy amerikai tisztviselő szerint Oroszország kénytelen lesz további észak-koreai fegyvereket vásárolni, ahogy a háború elhúzódik – írta a BBC.

Észak-Korea az orosz-ukrán háború kitörése óta igyekszik elmélyíteni kapcsolatait Oroszországgal.

Kapcsolódó cikk

Kim Dzsongun korábban az Egyesült Államokat tette felelőssé a konfliktus kitöréséért, és azzal vádolta a Nyugatot, hogy „hegemón politikát” folytat.

Egy amerikai tisztviselő azt mondta az Associated Pressnek, hogy Oroszország ezzel megerősítette azt a felvetést, hogy az orosz sereg továbbra is súlyos ellátási hiányosságoktól szenved Ukrajnában.

A múlt hónapban Észak-Korea elismerte a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét, és fogadkozott, hogy elmélyíti „bajtársiasságát” Moszkvával. Vlagyimir Putyin a phenjani állami média szerint azt mondta, hogy a két ország bővíteni fogja „átfogó és konstruktív kétoldalú kapcsolatait”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.