Palkovics László miniszter visszaadná az OTKA-pályázatok feletti döntési jogot az Akadémiának

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) visszaadná az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatok bírálati jogosultságát a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés Kulturális Bizottsága meghallgatásán.

Palkovics szerint csak 9 döntést bírált felül

“Az alapkutatások a kutatás-fejlesztés meghatározó részét képezik, megalapozzák és kiegészítik az innováció, az ipari, gazdasági, társadalmi versenyképesség támogatását. Közös cél, hogy a tehetséges magyar kutatók számára átlátható, korrekt, szakmai kritériumokon alapuló támogatási rendszer jöjjön létre Magyarországon” – olvasható az ITM bizottsági meghallgatásról beszámoló közleményében.

magyar tudomanyos akademia mta okta palyazatok palkovics laszlo
Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető minisztere / Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Szeptemberben Freund Tamás, a kutatóhálózatáról leválasztott MTA elnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy Palkovics olyan „vonal alatti pályázót” is a nyertesek közé emelt, aki előtte az utolsó helyen végzett a zsűri rangsorában. Palkovics akkori válaszlevelében azt írta, a 320-ból csak kilenc döntést bírált felül, és szükségesnek látja, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (miniszterelnök által kinevezett) elnöke beleszólhasson ezekbe.

Palkovics akkori válaszlevelében azt írta, a 320-ból csak kilenc döntést bírált felül, és szükségesnek látja, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (miniszterelnök által kinevezett) elnöke beleszólhasson ezekbe.

Hozzátette: „(…) jómagam is a tudomány művelői közé tartozom, így a tudományos kutatások értékelésére ebben a minőségemben is lehetőségem van, nem pusztán miniszterként”.

A szakmai munkát irányító döntéshozó szerv az OTKA Bizottság lenne

“A kiválósági rendszer 2014 előtt az MTA szervezetén belül működött. A döntési mechanizmust az Akadémia korábbi elnöke, Pálinkás József vonta ki az intézmény hatásköréből, és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökét hatalmazta fel különleges bírálati jogosultsággal. Az innovációs tárca 2018-as megalakulása óta dolgozik azon, hogy visszaadja a döntési jogokat az egyes kollégiumoknak” – hangsúlyozta a közlemény szerint Palkovics László a november 16-ai bizottsági meghallgatáson.

Kapcsolódó cikk

Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Az ITM szándékai szerint a szakmai munkát irányító döntéshozó szerv az OTKA Bizottság lenne, amelynek elnöki tisztségét az MTA főtitkára töltené be.

Olyan konstrukció kidolgozása a cél, amely minden érdekelt fél számára biztosíthatja majd az alapkutatások rendszerének átlátható, eredményes működését emelte ki a miniszter.

Ennek érdekében jelenleg is zajlanak az egyeztetések az MTA és az ITM között – írják.


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból