Az ügyészség kifosztás miatt emelt vádat ellene.

Kifosztás bűntette miatt állítja bíróság elé a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azt a helyi nőt, aki segítségnyújtást színlelve kifosztott egy balesetben megsérült, vérző fejjel földön fekvő idős asszonyt –  vette észre a 24.hu.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az idős asszony júniusban 150 ezer forintot vett fel egy kiskunhalasi automatából, majd néhány perccel később szabálytalanul kanyarodott a biciklijével és balesetet szenvedett.
Több arra járó és a balesetet észlelő személy is a földön fekvő, vérző fejű sértetthez sietett, köztük az ügy vádlottja is.
Mialatt azonban a többiek mentőt hívtak és igyekeztek ellátni a sérült asszonyt, addig a nő segítségnyújtást színlelve összeszedte az úttesten szétszóródott holmikat.
Kihasználta, hogy mindenki a sérült nyugdíjassal van elfoglalva, félrevonult és kivette a vérző fejjel földön fekvő asszony pénztárcájából a 150 ezer forintot, és távozott a helyszínről.

Az ügyészség kifosztás miatt emelt vádat ellene.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.