Kapcsolódó cikk
A politikatudományban a rendszerek hanyatlásának egyik klasszikus jele az, amikor az intézményi szereplők már nem a hosszú távú érdekeik, hanem a pillanatnyi reflexeik szerint cselekszenek. Rácz értékelése pontosan ezt a jelenséget azonosítja: a NER, ahogy ő fogalmaz, a „minden mindegy” fázisba lépett, ahol az eszközök jogszerűsége vagy az általuk okozott kár mértéke már nem szempont – csak a napi túlélés számít.
Rácz hat pontja: törvénytelen, ostoba és önleleplező
A szakértő elemzése nem hagy kétséget afelől, hogyan ítéli meg az ügyet. Panyi Szabolcsot kiváló és elkötelezett újságírónak nevezte, akitől maga is sokat tanult. A hangfelvétel nyilvánosságra hozatalát törvénytelennek minősítette, mivel Panyinak és a felvételen szereplő másik személynek személyiségi jogai vannak. Két okból is ostobaságnak tartja a lépést: egyrészt a NER ezzel nyilvánosan beismerte, hogy titkosszolgálati eszközökkel figyel meg újságírókat – a Pegasus-botrány után évekkel –, másrészt a módszer nyilvánosságra kerülésével a lehallgatást végző szolgálatnak is fájhat a feje.
Kapcsolódó cikk
Rácz negyedik pontja különösen találó: ostobaságnak nevezte azt az állítást, hogy Szijjártó telefonszámát Panyitól tudnák meg a külföldi titkosszolgálatok. Mint fogalmaz: Szijjártó éppen azzal büszkélkedik, hogy bárkit, bármikor fel tud hívni – így azon, hogy mások is tudják a számát, nem kellene meglepődni. Az ötödik pont az egész akciót nyilvánvaló lejáratási kísérletnek nevezi, a hatodik pedig egy kérdéssel zár, amelyre nehéz érdemi választ adni: milyen szinten kell óvatlannak lenni ahhoz, hogy valaki külügyminiszterként normál, könnyen lehallgatható telefont használjon?
„A felrepedt szemöldökű bokszoló" – Rácz a NER végéről
Rácz András elemzésének legmesszebbre mutató része nem a hat pont, hanem a záró diagnózis. Szerinte épp a NER teljes szétesését látjuk, amikor az egész kormánymédia egy olyan narratíva mögé sorakozik fel, amely nemcsak jogilag kérdéses, hanem önleleplező is. A bokszoló-hasonlat pontosan azt a pillanatot írja le, amikor egy rendszer már nem taktikázik, hanem csak csapkod – és ez a csapkodás éppen azért árulkodó, mert nem illik a korábban megszokott, fegyelmezett kommunikációs kultúrához.
Kapcsolódó cikk
A politikatörténetben ez a minta ismert: az 1970-es évek végén a szovjet disszidens-ügyek kezelése, a nyolcvanas évek eleji lengyel Szolidaritás elleni propaganda, vagy a késő Kádár-korszak ellenzékieskedőkkel szembeni reakciói mind hasonló szerkezetet mutattak – a rendszer akkor vált a legzajosabbá, amikor a legsebezhetőbb volt. Rácz nem mondja ki ezt a párhuzamot, de az elemzése mögött ez a logika húzódik.
Rácz András szerint a Mandiner-akció nem csupán politikailag hibás lépés volt, hanem önfeljelentés is: a NER ezzel ismerte be, hogy a Pegasus-botrány után is titkosszolgálati eszközökkel figyel meg újságírókat, és az így szerzett felvételekkel habozás nélkül visszaél.
Orbán Viktor a Mandiner-cikk megjelenése után vizsgálatot rendelt el – a lehallgatás körülményeinek kivizsgálására, nem a szivárogtatás ügyében. Rácz András értelmezése szerint ez a sorrend önmagában mindent elárul: a rendszer nem azt vizsgálja, amit kellene, hanem azt, ami számára pillanatnyilag kényelmes. A bokszoló még a ringben van, de a saját vérétől egyre kevesebbet lát.
Kapcsolódó cikk