Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter beszédére reagálva egy vezető orosz politikus arra figyelmeztetett, hogy Európa egyes részei "eltűnhetnek", ha a Nyugat nukleáris fegyvereket ad Ukrajnának.

Radoslaw Sikorski, aki jelenleg az Európai Parlament tagja, azt mondta az Espreso TV ukrán hírtelevíziónak, hogy a Nyugatnak jogában áll nukleáris robbanófejeket adni Ukrajnának, ha ez kell függetlenségének megvédéséhez, írja a DailyStar.

Vjacseszlav Volodin, az orosz Állami Duma vezetője azonban dühös válaszában arra figyelmeztetett, hogy ha a nyugati kormányok nukleáris fegyvert adnának Kijevnek, az atomháborúhoz vezetne Európa szívében, Lengyelország és Ukrajna pedig „eltűnhet”.
A Budapesti Memorandum szerint egyetlen ország sem használhat nukleáris fegyvert Ukrajna ellen, “kivéve önvédelemből vagy más módon az ENSZ Alapokmányának megfelelően”. Sikorski szerint Oroszország most „megsértette a memorandumot”, ezért jogos, hogy a Nyugat megadja Ukrajnának azt a lehetőséget, amivel „lehetőséget biztosít függetlensége megvédésére”.
Volodin Telegram csatornáján reagálva azt írta, Európának hamarosan „sokkal komolyabb problémái lesznek”, mint a jelenlegi pénzügyi, energia- és menekültválság.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk