Richard Branson angol milliárdos július 11-én repül a világűr peremére.

Kereskedelmi űrutazási szolgáltatást indítana

Richard Branson cége, a Virgin Galactic által az Egyesült Államokban két évtizede fejlesztett Unity rakéta hátsó ülésén lesz utas. Az űrjármű 90 kilométeres magasságig fog feljutni, a fedélzetén utazók így kapnak pár percnyit a súlytalanságból, és megnézhetik a Föld görbületét – számolt be a BBC hírportálja.

Branson kereskedelmi űrutazási szolgáltatást akar indítani. Nagyjából 600-an már be is fizették az előleget a kirándulásra. A nagyvállalkozó repülése azt jelenti, hogy ezek a jelentkezők igen közel kerülnek a menetjegy teljes árának – egyes esetekben 250 ezer font (102 millió forint) – a befizetéséhez.

A világűr mindannyiunké. Tizenhét év kutatás, fejlesztés és innováció után az új kereskedelmi űripar készen áll, hogy megnyissa az univerzumot az emberiségnek és teljesen megváltoztassa a világot

– mondta Branson.
A Virgin Galactic múlt héten megkapta a szövetségi légügyi hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) engedélyét.
Július 11-én nyílik egy úgynevezett repülési ablak, erre a vasárnapra tervezik a fellövést, ám kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy esetleges technikai hibák miatt ez változhat.

Richard Branson egy lépéssel Jeff Bezos elé kerülhet

Ha Branson missziója sikerrel jár, akkor lépéselőnyt szerez az űrturizmusban riválisával, az Amazon-alapító Jeff Bezosszal szemben.

Az amerikai milliárdos, aki vagyona tetemes részét hobbijára, a rakétaépítésre fordította, július 20-át jelölte ki űrutazása napjául. Három embert hívott magával a New Sheperd fedélzetére: fivérét, egy jótékonysági árverés győztesét, valamint csütörtöki bejelentése szerint a 82 éves Wally Funk egykori pilótanőt.
Branson egyértelműen erre válaszul jelölte ki július 11-ét repülése napjául. Eredetileg ugyanis a következő Unity-járaton a Virgin Galactic négy alkalmazottja utazott volna, hogy teszteljék a kabin élményét a jövendőbeli turisták számára. A milliárdos csak ezután indult volna.

Most ő lesz a négy tesztelő egyike Beth Moses, a Galactic vezető űrhajós oktatója, Colin Bennett vezető mérnök és Sirisha Bandla kormányzati ügyekért felelős alelnök mellett. A két pilóta elöl Dave Mackay és Michael Masucci lesz.

A 2000-es években hét tehetős ember fizetett azért, hogy meglátogathassa a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Az orosz űrügynökség védnöksége alatt a szervezett űrutazás lehetősége azonban 2009-ben megszűnt.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet