Római kort idéző játszóteret és fűszerkertet építenek a Paks melletti Lussoniumnál.

Sétány és mérleghinta 327 millió forintból

A római játszótér projekt paksi elemeinek megépítéséről a város önkormányzata a Soltút Kft.-vel kötött szerződést. Kiszli László ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: a Dunakömlődön található Lussonium területén egy római őrtoronyra emlékeztető játszóteret, mászóoszlopot, római harci szekérre hasonlító építményt, mérleghintát készítenek, emellett az ókorban is ismert növényekből fűszerkertet telepítenek. A dunai limes vonalán hajdan álló római őrtornyot bemutató helyen sétányt is kialakítanak közvilágítással, térburkolattal.

Szent Andras Kastely Bolcske
/ Fotó: A Szent András Kastély Hivatalos Weboldala

A bölcskei Szent András kastély területén kelta emlékhely épül, és a 19. századi műemlék kápolnáját is felújították egy térségi turisztikai fejlesztés részeként. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával, 327 millió forintból megvalósítandó projekt egyik fő célja a kerékpáros turizmus fellendítése, ezért több helyen, így a Lussonium közelében kerékpártároló is épül. A paksi elemek 2021 nyarára készülnek el.

Kelták a Kárpát-medencében

A programban résztvevő Madocsán a Duna-partot fejlesztik, Bölcskén sonkaérlelőt és bormúzeumot hoz létre a helyi Bölcskei Haladás Alapítvány. A Bölcskéhez közeli Szentandráspusztán – szintén az európai uniós projekt támogatásával – már felújították a kastély kápolnáját. Belasics Edit, a kastély tulajdonosa elmondta: a romantikus stílusú Jézus Szíve kápolnát a kastély akkori tulajdonosa, a Nagy család építtette az 1890-es években. A most kicserélt ólomüvegablakokat Kegyes János üvegfestő készítette.

Az 1830-as években klasszicista stílusban épült kastély területén 2015-ben tártak fel három kelta lakóházat, amelyeket a dokumentálás után visszatemettek. A régészeti lelőhelyet emlékhely jelzi majd: mivel a kelta kultúra fontos elemei a fémek és a tűz, egy nagy méretű, fém tűztálat állítanak fel a kastély kertjében.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.