Sacha Baron Cohen bugyutának álcázott, de gyűlöletbeszédnek minősülő country-dalt adott elő, majd egy mentőautóban menekült el a jobboldali szervezet rendezvényéről.

Country-dalban mondta el

A Borat és Brüno karakterével azonosított Sacha Baron Cohen brit komikust egy mentőautóban kellett kimenekíteni, miután megtrollkodott egy jobboldali rendezvényt a Washington állambeli Olympiában. A 48 éves színész kantáros farmernadrágban, kockás ingben, hatalmas szakállban és szalmakalapban gyakorlatilag felismerhetetlenül állt a nemzeti színű lufikapuval díszített apró színpadra a mintegy 500 lézengő néző előtt. Egy egyszerű, fülbemászó country-nótát énekelt, amelybe próbálta interaktív módon bevonni a March for Our Rights 3 esemény közönségét is.

Sacha Baron Cohen Atveres Jobboldali Rendezveny
Sacha Baron Cohen / Fotó: Startraks Photo/Rex/Shutterstock

Az erős akcentussal előadott produkció viszont szó szerint kiverte a biztosítékot az esemény szervezőinél, a Washington State Three Percenters elnevezésű szervezetnél. A dalszöveg ugyanis durván kigúnyolja többek közt a koronavírus-járványt komolyan vevő maszkviselőket („Mit is tegyünk a maszkosokkal? Hát lőjük be őket a vuhani influenzával!”), azt hirdeti, a koronavírus egy liberális médiahekk. Az újságírók ellen meg egyenesen az ISIS legkegyetlenebb módszereit vetné be az előadó.

The Whole TRUE Story Of When Sacha Cohen Trolled The Freedom Rally In Washington State

Twitter and other social media sites are going crazy over what happened today in Olympia Washington. But they are only getting part of the truth… Here is w…

De megkapja a magáét Barack Obama, Hillary Clinton, a CNN „fake news” csatorna is, amelyet a „tudjukkik” pénzelnek a háttérből. A komikus a „USA is the best, we don’t need no covid-test” (Amerika a legjobban teljesít, minket a covid-teszt csak idegesít) sorhoz hasonló véleményeket, Donald Trump-panelt és összeesküvés-elméleteket is felhozott, amelyek mind ismerősen csenghettek a közönség egy részének.

Videó: Műpénisszel provokálta Alföldi Róbertet egy szélsőjobboldali aktivista

Szerda délelőtt, a TRIP hajón beszélgetett Alföldi Róbert, Karácsony Gergely és néhány ellenzéki politikus a Fiatalokkal Budapest jövőjéről című rendezvényen. A azt írja, hogy az esemény után a Duna-parton várta a színész-rendezőt a Vadhajtások nevű szélsőjobboldali portál egyik munkatársa, Bede Zsolt. Nem üres kézzel ment az eseményre, „ajándékot”, egy műpéniszt vitt a Nemzeti Színház egykori igazgatójának.

Az nem világos, hogy ez már a fegyverviselés-párti, antiföderalista, szintén nagyszakállas szervezőknek is túl sok volt-e, vagy rájöttek, hogy éppen meghekkelik őket. Egy idő után le akarták állítani a produkciót, de Baron Cohen biztonsági csapata nem engedte, hogy véget vessenek a zenének.

To put my last post into context… This July, every major company will have to decide: Advertise on Facebook and help Mark Zuckerberg profit off hate, racism & bigotry? Or take a stand for decency, equality & democracy? #StopHateForProfit

No Description

Az átverés célja az volt az egyik szervező, Matt Marshall szerint, hogy rossz színben, rasszistáknak tüntessék fel a jobboldali, konzervatív szavazókat. Az is látszik-hallatszik a felvételeken, hogy a néhány lelkes refrénbe becsatlakozó mellett vannak olyanok is, akik határozottan nemtetszésüknek adnak hangot.

Mi volt a terv?

Sacha Baron Cohennek végül ezután kellett a mentőautóba – sértetlenül – beugrania és elmenekülnie a helyszínről. De mi volt a performansz valódi célja? A színész nem adott rá egyértelmű választ a The Guardian szerint, ám a lap feltételezi, hogy a Who Is America? esetleges második évadába kerül majd be az anyag.

Kinder Guardians | Who Is America? | Sacha Baron Cohen SHOWTIME Series

A comedy from Sacha Baron Cohen. All Episodes Available Now, only on SHOWTIME. #WhoIsAmerica Learn More About WHO IS AMERICA? https://s.sho.com/2JuGkPH Subsc…

A Who Is America?, Baron Cohen szatírikus hangvételű átverőshow-ja 2018-ban az amerikai Channel 4 és a fizetős Showtime tévécsatornán került adásba. Hiába tűntek fel benne olyan közismert személyiségek, mint Bernie Sanders, O. J. Simpson vagy Dick Chaney, az előzetes várakozásoknak nem tudott megfelelni. Azért történtek emlékezetes pillanatok a műsorban.

Nixonhoz hasonlóan Trump is kamatoztathat a félelemből és gyűlöletből?

Egy régi szemcsés felvétel egy fiatal CBS News riportert idéz meg a képernyőkön, körülötte tömegkoszorú. Hirtelen biztonsági őrök ragadják meg, elfogják és erőszakkal a földre kényszerítik, a TV-ben élőben sugárzott adás kellős közepén. A riporter csak másodpercekkel később bukkan fel újra, majd a nézőknek üzen: “Sajnálom, hogy kifogytam a szuszból.

A színész által megszemélyesített Erran Morad ezredes, az izraeli antiterrorista szakértő karaktere igazán bizarr terrorelhárító tippeket adott a republikánus politikusnak, Jason Spencernek, majd rasszista szlogenek skandálására is rávette. A politikus az átverés után kénytelen volt lemondani képviselői mandátumáról.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.