A zenész a munkájával a világ egyik legboldogabb emberévé válik – nem véletlenül mondta a 30Y frontembere, Beck Zoli az Ül és vár dalban, hogy “ha boldog akarsz lenni, csinálj zenekart”. Mégis azt érzi, mentálisan beteggé teheti vagy teszi is a szakma, bármennyire is ellentétesen hangozhat. De valóban megbetegíthet a zene? És mi a helyzet a nőkkel a zeneiparban? Sally-Anne Gross, a Westminster Egyetem Zeneakadémiájának zenei üzleti menedzsment professzorával beszélgettünk, aki Dr. George Musgrave-vel publikálta a Can music make you sick? kutatást. Gross az idei Budapest Showcase Hub konferenciájának vendége.
ContextUs: Ügyvéd, menedzser, akadémiai professzor, anya, feminista aktivista vagy és még saját kiadót is vezetsz. Melyik Sally-Anne Gross igazán?
Igazság szerint kicsit az összes igaz rám, hiszen az életem minden területén rengeteget profitálok a különböző szegmensekben szerzett tapasztalataimból. Azonban én talán mégis más sorrendben mutatnám be magam az egyes szerepekben. (nevet)
ContextUs: Mégpedig?
Zenét és szerzői jogi védelmet tanítok, ez az egyik akadémikusi specializációm, és a tanítás a jelenlegi zenei szcénában való tevékenykedésem szerves részét képezi.
A legfontosabb szerepköröm az anyaság, hiszen nem számít, mennyi idősek a gyermekeid, anyának lenni sosem szűnik meg az ember.
Az enyémek már felnőttek. Feministának lenni pedig annyit tesz, hogy én eszerint állok a világhoz, és próbálom értelmezni azt. Zenészekkel dolgozni, tanítani és tanulni pedig imádok.
ContextUs: Tanulmányaidat képzőművészeten és jogon kezdted. A ’90-es évek óta dolgozol a zeneiparban mint sikeres előadók és szövegírók menedzsere. Továbbá a Ya Basta Records nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője vagy. Menjünk vissza kicsit az időben! Hogyan kapcsolódtál a zeneiparba?
Valójában először fotós szerettem volna lenni, és az afelé vezető úton, ahogyan az lenni szokott, csak úgy belebotlottam a zenei menedzsmentbe. Kis szerencsével és persze barátok segítségével megalakítottam az első csináldmagad-lemezkiadóm. Innentől kezdve, azt hiszem, csak el kellett kezdenem dolgozni, és máris egy kisebb családnyi ember vett körül.
ContextUs: Gyorsan folytak a dolgok?
Egyik dolog követte a másikat, és mielőtt észbe kaptam volna, már egy tucatnyi zenészt menedzseltem és kiadót üzemeltettem a nappalimból. Szédületes és váratlan, de nagyon izgalmas időszak volt, és a lehetőségek csak jöttek, szóval nem álltam le.
ContextUs: Ha azt mondom, a ’90-es években nehezebb volt nőként a zeneiparban, mint napjainkban, egyetértesz velem?
Először is, szerintem manapság minden tekintetben sokkal nehezebb boldogulni a zenei szcénában.
Hatalmas a verseny, a zenei piac rendkívül kemény terep – amikor belevágtam, seperc alatt össze tudtam állítani egy listát a főbb kiadók kulcsfiguráiról, a legmenőbb DJ-kről és lemezboltokról.
Könnyedén kapcsolatba tudtam lépni a legrelevánsabb médiumokkal. Noha gyakran hallani sem akartak az emberről, de ha jó nyersanyaggal kopogtattál, a kitartás meghozta az eredményét.
ContextUs: De mi a helyzet napjainkban?
Rengeteg a zenei viszonteladó, az egész iparág annyira töredezett lett, hogy nagyon nehéz eligazodni. Hacsak nincs kellően megszilárdult és támogató közeged, amiben dolgozhatsz, baromi nehezen boldogulsz.
ContextUs: Megbántad a döntésed, hogy zenével kezdtél foglalkozni?
Sosem bántam meg! (mosolyog) A kezdetektől fogva hatalmas szerencsém volt és észbontó dolgok történtek velem. Akadnak persze botlások, amiket sajnálok, és tisztában vagyok vele, hogy ez a teljes embert kívánó munka hatással volt a családomra és a baráti kapcsolataimra is.
ContextUs: Ha már a ’90-es éveket és az aktivizmusod említettük! Noha számos nővel – sajtóreferens, menedzser stb. – dolgozhatunk együtt, feltételezem, akkoriban a hiearchia tetején több férfi foglalt helyet, mint most.
Abszolút. Számtalan női figura tett le csodás dolgokat a zeneipar ’90-es éveiben, de nem feltétlenül a legfelsőbb szinteken tevékenykedtek. Az ismeretségi körömből sokan már akkor is maguknak dolgoztak, saját cégük, kiadójuk volt.
ContextUs: És mi az arány napjainkban, például a Westminster Egyetemen, ahol tanítasz is?
Szomorú, de a Westminster Egyetem Zeneművészeti Karán jelenleg én dolgozom egyedüli női oktatóként, senior pozícióban – mind a négy kollégám férfi. De szerencsések vagyunk, mert opponensként velünk dolgozik a brit lovagrend tiszti fokozatát viselő Shirley Thompson is, aki maga is kiváló zeneszerző.
ContextUs: Éreztél bármikor is diszkriminációt, mert nő vagy?
Igen, minden áldott nap. A mindennapos szexizmus sajnos általános jelenség.
ContextUs: A Westminster Egyetem az “otthona” a te és Musgrave professzor kutatásának, amelyben a zeneiparban dolgozók mentális egészségét vizsgáljátok. Mi implikálta a Can music make you sick? tanulmányt?
A kutatómunkába azért vágtunk bele George-dzsal (Dr. George Musgrave – a szerk.), mert csak a saját, szűk környezetünkben össze tudtunk számolni egy csomó olyan szereplőt a zenei életből, akik mentális betegségekkel küszködtek. Az ötlet 2014-ben fogalmazódott meg bennem először, akkoriban (és ma is) sokan meg is haltak a betegségük következtében, vagy idegösszeomlást szenvedtek.
ContextUs: A 2014-es történések idézték elő ezek szerint?
Can music make you sick? (Megbetegíthet a zene?) címmel cikket kezdtem írni a témában, és minél többet gondolkodtam rajta, minél jobban beleástam magam a kérdésbe, annál erősebb lett a késztetés, hogy publikáció helyett egy átfogó, a zenei szcénára összpontosuló tanulmányt készítsek.
Nehéz volt viszont elérni, hogy az emberek komolyan vegyék és a téma esetleges árnyoldalairól beszéljenek. És aztán, 2015-ben megismertem George-ot, aki akkoriban egy, az enyémtől némileg különböző témát vizsgált ugyan – a piaci versengés zenészek lelkiállapotára gyakorolt hatását kutatta.
Azonban ennek ellenére sok volt a közös metszéspont, és hasonló megközelítésből próbáltuk megérteni a problémát. Közvetlenül zenészekkel és a zeneipar szereplőivel szerettünk volna beszélni a kérdésről, hogy miként élik meg a munkakörnyezetüket, milyen hatások érik őket a szcénában. Így kezdődött.
ContextUs: A cím, mint már említettük, Megbetegíthet a zene?. Mi a válasz rá?
Önmagában nagyon kevés bizonyíték van rá, hogy a zene megbetegíthetne téged, engem vagy akárkit. (mosolyog) Épp ellenkezőleg, a zenészek majd’ mindegyike, akivel a kutatómunka során beszéltünk, azt vallotta, hogy a zenélés a lehető legjobbat hozta ki belőlük. Viszont annak ellenére, hogy azzal foglalkoztak, amit legjobban szeretnek, a megkérdezettek azt vallották, a munkakörülményeik és a zeneiparban kialakult kondíciók nehezítették meg a mindennapos boldogulásukat, és ezen tényezőket is felelőssé tették a szorongásukért, kialakult mentális zavarjaikért.
Mindemellett persze szélesebb spektrumon kellett vizsgálni az elhangzottakat, hiszen beszéltek a családi kapcsolataikról is, és a zenészeket övező társadalmi elvárásokról általában, így sokkal összetettebb képet kaptunk arról, mit is jelent zenészként (meg)élni. A zenészlét munka része csak egy apró szelete a zenészi hivatás egészének, és sokszor nehéz is munkaként tekinteni rá, ha nem keresel vele a megélhetéshez elegendő pénzt.
ContextUs: Sosem tudhatja a zenész, mit rejt a holnap.
Igen, az efféle foglalkozás során számos nyomás helyeződik az emberre; kezdve a kiszámíthatatlan munkaidőtől, a mindennapos bizonytalanságig, hogy sosem tudhatod előre, mit rejt a holnap, de folyton munkára készen kell állnod, hogy ha adódik egy lehetőség, mosolyogva tudd megragadni. A közösségi média felületeken való állandóan elvárt jelenlétről nem is beszélve.
ContextUs: A kutatási adatok szerint nem csak zenészeket, hanem menedzsereket, egy stáb számos dolgozóját kérdeztétek. Mi az eltérés a problémákat és okokat illetően?
Nem teljesen ugyanazok a hatások érik a zeneipar csúcsát bitorló topmenedzsereket, ügynököket – minél távolabb helyezkedik el az adott pozíciót betöltő ember a zenésztől, annál különbözőbb problémákkal kell megközdenie. A fokozott verseny és az állandó készenlét, médiahajrá viszont a ranglétra minden szereplőjét érintő, közös stresszfaktor.
ContextUs: A kutatás nem csak a fentiekben taglalt problémák feltárásában merül ki, hanem nőkkel szembeni szexuális zaklatást is vizsgálja. És nem mehetünk el amellett sem, hogy a metoo korát éljük.
A #metoo mozgalom mindenképpen jelentős párbeszédet indított a zeneipari szereplők körében is, és ezt remek dolognak tartom. Az első lépés, hogy az emberek beszélni kezdjenek a témáról és felismerjék annak problematikus mivoltát.
Amin most dolgoznunk kell, az a diskurzus folytatása. Bár hosszú út áll még előttünk, mindenképpen bizakodóvá tesz, hogy egyre kevésbé tabutéma a szexuális bántalmazás.
Sőt, egyre többen dolgoznak azért, hogy a zeneiparban dolgozó nők – legyen szó annak bármely szegmenséről – helyzete is javuljon.
ContextUs: Ugyan a te kutatásod fókuszában a mentális egészség áll, ám idén májusban az Attitude is Everything (A viselkedés minden) publikált egy kutatást, amely kimondja: a zeneipar nincs felkészülve a hátrányos helyzetű zenészekre. Az AiE egy korábbi, 2018-as kutatása szerint a megkérdezett siket és más hátrányos helyzetű rajongók több mint 80%-ának nehézséget okoz a jegyfoglalás.
Igen, ez is hatalmas probléma. Rengeteg dolgon kellene változtatnunk. És nem csak a koncertek és fesztiválok akadálymentesítésére gondolok, hanem lehetővé kellene tennünk, hogy a zenei ökoszféra karrierlehetőségei elérhetővé váljanak bárki számára. Ennek kapcsán temérdek munka áll még előttünk. A fesztiválok akadálymentesítése kapcsán még mindig állandó problémákba ütköznek még maguk a mozgáskorlátozotott fellépők is – elengedhetetlen, hogy az erről folyó diskurzust ne hagyjuk kihunyni, csak így tudunk változást elérni.
ContextUs: Ezek alatt az Egyesült Királyságot érted?
Igen, az Egyesült Királyság ebből a szempontból a sor végén kullog, a koncerthelyszínek többsége súlyos minőségbeli hiányosságokkal küzd, és mindez persze a befektetők hiányából fakad. Ezzel szemben Franciaország számos remek klubbal büszkélkedhet, és nagyon komolyan veszik az élő fellépések fontosságát – tehát nem lenne lehetetlen változtatni.
ContextUs: Térjünk vissza a te kutatásodra, amelyről a Budapest Showcase Hub konferenciáján is beszélsz majd! Gondolkodtál már azon, hogy könyvben is megjelenteted az eredményt?
Igen, 2020-ra készül el a könyv – épp a szerkesztés utolsó simításait végezzük. (mosolyog)
ContextUs: Az interjú végéhez közeledve az az érzés fogott el, hogy a te életed is megérne egy kötetet.
Nagyon vices vagy. (nevet) Egyelőre be kellene fejeznem a jelenlegi könyvem. Van egy olyan érzésem, hogy a családom és a barátaim örülnének, ha végre kicsit kevesebbet dolgoznék és több időt szánnék inkább rájuk.
CV
Sally-Anne Gross egyszerre gyakorló ügyvéd és akadémista. Huszonkét évvel ezelőtt, 1993-ban ő volt az első nő, aki a brit Mercury Records-hoz tartozó Artist and Repertoire egyik igazgatója lett. Az In The City nevű zenei konferencián ő elnökölte az első kerekasztal-beszélgetést, amely a zeneipar és a gender viszonyát vizsgálta. Gross több mint 30 éve dolgozik a zeneiparban mint menedzser, kiadói igazgató és nemzetközi üzleti kapcsolatok konzulense. Három évvel ezelőtt indította el a Let’s Change the Record (Változtassuk meg a felvételt) kezdeményezést, amelynek fókuszában a zenei produkciókban – hangmérnököktől kezdve a dalszövegírókig – keletkező nemi szakadékok állnak. Szintén abban az évben Dr. George Musgrave professzorral elkezdték a Can music make you sick? kutatásukat, amelyet következő év novemberében publikáltak. Ez az eddigi legátfogóbb tanulmány, amely a zeneiparban tevékenykedők mentális egészségét és a szakmában jelenlévő egyenlőtlenségeket vizsgálja. Jelenleg a Westminster Egyetem Zeneakadémiájának professzora.
