A Tisza-frakció Sonnevend Pál alkotmányjogászt jelölte az Alkotmánybíróságba Hende Csaba megbízatásának megszűnése után. Az Antigoné című dráma Kreón parancsa és Antigoné lelkiismerete közti ütközésén keresztül értelmezzük, mit jelent a jelölés indoklásában a jog, a lelkiismeret és a hatalom korlátozásának együtt említése. A név elküldése még nem azonos a megválasztással.

A Tisza-frakció Sonnevend Pál nevét küldte az igazságügyi bizottságnak

Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága azért kérte fel a frakciókat új jelölt állítására, mert Hende Csaba alkotmánybírói megbízatása megszűnt. Az Alkotmánybíróság adatlapja szerint ez 2026. július 19-én történt, az Alaptörvény 17. módosítására és az alkotmánybírósági törvényre hivatkozva.

A Tisza döntése alapján Bujdosó Andrea frakcióvezető továbbította Sonnevend nevét a bizottságnak. A jelölt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja; az egyetem közlése szerint 1997 és 2000 között az Alkotmánybíróság elnökének szakmai tanácsadójaként dolgozott.

A frakció olyan alkotmánybírák szükségességéről írt, akik „kizárólag a jog, a lelkiismeretük és az alkotmányos értékek alapján” döntenek. Ez a jelölő szervezet politikai indoklása, nem előrehozott ítélet Sonnevend későbbi bírói munkájáról.

Sonnevend Pál jelölésében Kreón rendelete és az Alkotmánybíróság tétje találkozik

Szophoklész drámájában Kreón úgy kezeli saját tilalmát, mintha az egyedül tartaná össze a várost. Antigoné viszont azzal szembesíti: egy hatalmi döntés attól még nem szünteti meg a fölötte álló mércét, hogy végrehajthatóvá tették. Ettől a mű politikai konfliktusa nem a családi gyászról, hanem a korlátokkal szembesülő államról szól.

A Tisza az Alkotmánybíróság feladatát az Alaptörvény védelmében, a hatalom korlátozásában és az alapjogok őrzésében jelölte meg. A 24.hu beszámolója szerint ezért Sonnevend szakmai felkészültségét, nemzetközi elismertségét és alkotmányos elkötelezettségét emelte ki a frakció.

A jelölés sorsa az intézményi eljárásban dől el, de a közölt indoklás már kijelölte a vitát: nem az a kérdés, ki adja ki a parancsot, hanem ki meri mérni hozzá.