Steve Colbern azt állítja, többszáz alkalommal találkozott az idegenekkel, akik olyan chipet ültettek a karjába, amely szabályozza a gondolatait is.

Nulladik típusú találkozás az ufókkal

Steve Colbern házassága is tönkre ment és a munkáját is elvesztette, miután a földönkívüliek több alkalommal is elrabolták, állítja az amerikai állampolgárságú férfi. A Mirror úgy tudja, a karjába chipet ültettek, ezután megváltozott a világlátása is.

Colbern azt nyilatkozta a Daily Star riporterének, hogy többszáz alkalommal elrabolták kis szürke lények. Először azt vette észre, hogy a kertje fölött kering egy ufó, majd egy zöld fénynyaláb behúzta az űrhajó belsejébe. Ott egy orvosi helyiségbe került, ahol lefektették, majd miután visszakerült a Földre, minden megváltozott körülötte. Colbern úgy véli, hogy az ufóban beültetett implantátum miatt fordult fel az élete.

Ufo Elrablas Chip Beultetes

„Egy hosszúkás eszközzel végezték a beültetést: az acélcsőszerű feléből optikai szálak uv-fénnyel világítottak, a másik végéből pedig a chipeket ültették be az alanyba” – írta le részletesen, hogyan zajlott a beültetés.

Miután visszatért a Földre, Colbern azt vette észre, hogy megváltozott az életszemlélete: már kevésbé érdekli, mit csinálnak embertársai. Azt is megjegyezte, hogy bár feleségét is elrabolták a földönkívüliek, a házassága is az ufók miatt ment tökre. Az asszony ugyanis nem igazán örült az idegenek látogatásainak, és a férfit okolta az ufók miatt.

Az ufók miatt megváltozott az élete

Colbern természetesen igyekezett a paranormális kalandok végére járni, de kirúgták a munkahelyéről, amikor a cég eszközeivel próbálta meghatározni, mit ültettek belé az ufóban.

„Az utazások felnyitották a szememet. Úgy érzem, hogy nem csak a jelentéktelen kis bolygóra kényszerült emberi társadalom, hanem az egész galaktikus, idegen civilizáció része is vagyok. Néha nem is tudom, melyek az én valós érzéseim és melyek azok, amelyeket az idegenek ültettek belém” – mesélte a férfi egy podcastben.

Az utóbbi években egyre több hitelesnek tartott tudós vallja, hogy a Földön kívül is léteznek civilizációk.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.