A világ mely pontján köteleznek a legfurcsább szabályok betartására? Micimackó és a tehénlovaglás betiltásától elkezdve a fecske fürdőnadrág viselésének előírásán keresztül egészen az illegális fáramászásig fellelhető érthetetlen törvények beiktatása. „Azok az agyament jenkik” – vághatnánk rá elsőre. A szokatlan törvények nagy része azonban – ahogy az amerikai filmekben sokszor elhangzik – „olyan európai”.

Kelet: a szigorú szabályok hazája

Szingapúr

Ha Szingapúrba látogatsz, egy dolgot hagyj otthon: a rágógumid! A szingapúri tömegközlekedés, amely egyébként gyorsaságáról híres, a kilencvenes évek elején vandáltámadás áldozata lett: néhányan rágógumikkal próbálták megbénítani a rendszert.
Miután több mint 150 000 dollárt kellett költeni a helyreállításra, 1992-ben Szingapúrban betiltották a rágógumi-kereskedelmet. Se importálni, se árulni, se készíteni nem megengedett. Ez alól csak a nikotinos és a fogorvosi rágógumik kivételek.

Japán

A második világháború befejeztével, 1948-ban Japánban megtiltották az éjfél utáni táncolást. Nem akarták, hogy a szabadszellemű amerikai katonák megrontsák Japán lakosságát – a táncolás bűnös tevékenységnek bizonyult.
Ezzel az ország a Gumiláb valódi helyszínévé vált egészen 2015-ig, amikor enyhítettek a korlátozáson: ma már egy jól megvilágított klubban megteheti, ha valaki esti 12 óra után táncolni szeretne. Azonban a sötétben táncolás még mindig nem elfogadott.

Srí Lanka

Egy Buddha-szobor Srí Lankán a szelfi szerelmeseinek igazi vívódást okozhat. Aki meg akarja örökíteni magát az ókori bölcs alakjával, annak bizony számolnia kell a bebörtönzéssel, ugyanis óriási tiszteletlenségnek számít hatát fordítani a prófétának.
Buddha Szobor Szelfie Torveny Bortonbuntetes
Képünk Illusztráció / Fotó: Getty Images
Ugyanígy felháborító, ha valakinek Buddha-tetoválása van, és néhány napos Srí Lanka-i börtönnel kell számolnia, ha azt nem takarja el.

Kína

Sokunk számára a reinkarnáció, azaz a lélekvándorlás még mindig egy felfoghatatlan fogalom, tele titokzatos aspektusokkal. Az viszont, hogy a következő törvény betartását hogyan ellenőrzik, valódi rejtély. A tibeti buddhista szerzetesek ugyanis addig nem reinkarnálódhatnak, amíg engedélyt nem kaptak rá a kormánytól.

Európa: különcök és bohók

Portugália

Ha más nem is, a Nagyfiúk című film óta tudjuk, hogy medencébe pisilni nagyon ciki. A strandra járók egészsége és a tengerpartok tisztasága érdekében Portugáliában tilos az óceánba pisilni. Az ugyan kétséges, hogy ezt hogyan ellenőrzik, de jobb nem packázni a rend őreivel és a mosdót használni.

Nagy-Britannia

Nem mintha bárki is arra szánná el magát, hogy teljes páncélzatban vonul be a brit parlamentbe, de még ha akarna is, ezt rendelet tiltja. Noha már elévült az 1313-as törvény, mivel a páncélviselés nem divat manapság, felesleges idő és energia lenne a visszavonásával bajlódni.

Franciaország

Lehet, hogy a franciák valóban odáig vannak a fecske fürdőalsókért, de az is lehet, hogy csak nagyon törvénytisztelők. A férfiaknak muszáj fecskét hordaniuk a strandra és az uszodába. Így biztosan nem abban mennek be a vízbe, amit előtte az utcán hordtak és összekoszoltak. Ki akarna fecskében mászkálni a városban?!

Lengyelország

Az országban, úgy tűnik, nem csak az abortuszt tiltják, de a kedvelt mesefigura, Micimackó is bajba keverhet minket. A cuki és szerethető karakterrel nem lenne semmi baj, ha lenne rajta nadrág. De nincs. Úgyhogy kockázatos Micimackós pólót viselni az iskolában vagy a játszótér környékén – ezt ugyanis törvény tiltja.

Skócia

A skót whisky messze földön híres, és nem titok, a helyiek is gyakran és szívesen fogyasztják. Hogy az alkohol kire milyen hatással van, az maradjon nyílt titok, de még mielőtt nagy italozásokba kezdenénk a Skót felföldön, tudjunk róla, hogy az ittas tehénlovaglásért igen súlyos pénzbírság jár.
Skocia Ittas Tehenlovaglas
Képünk Illusztráció / Fotó: Unsplash
Ez a törvény már 1872 óta életben van, és nem csak a tehenekre vonatkozik: sem lovat vagy szekeret, gőzgépet pedig pláne tilos ittas állapotban használni.

Oroszország

Oroszországban 2014 óta minden fehérneműnek legalább 6%-ban tartalmaznia kell pamutot. Miért? Egészségesebb és biztonságosabb – állítják az oroszok. Aki csak a csipkefehérneműt szereti, annak tehát úgy kell ügyeskednie, hogy az országon kívülről szerezze be ezeket. Ki ellenőrizné, ugyebár!

Nagyon nyugat vs. nagyon nem nyugat

Kanada

Minden nép büszke saját tehetségeire, de a kanadaiak különösen. Így törvény írja elő, hogy a nemzeti rádióállomások legalább 35%-ban kanadai művész zeneszámait kell játszaniuk. Ez azt jelenti, hogy egy órában több mint 20 percnyi Nickelback, Celine Dion, Justin Bieber szól, különösen hétköznapokon reggel hat és este hat között. Októbertől kezdődően pedig jó eséllyel a karácsonyi slágerek koronázatlan királya, a kanadai Michael Bublé slágerei hallhatóak a leggyakrabban.

Maryland, Amerikai Egyesült Államok

A jóslás minden formája – tarot kártya, tenyérolvasás, üveggömb, teafű, bármi hasonló – tilos az amerikai Maryland államban. Akit jövendőmondáson kapnak, annak büntetése 100 dollártól egy évig tartó börtönbüntetésig is terjedhet.

Bolívia

La Paz, bolíviai városban a férjes asszonyoknak csínján kell bánniuk az alkohollal. A jócskán szexista törvénynek az az oka, hogy úgy hiszik, az alkohol halandóbbá tesz, mint amilyenek alkohol nélkül vagyunk. Egy férjnek lehetősége van a válást az alapján benyújtani, hogy a felesége nyilvánosan italozott.

Ontario, Kanada

Ki hallott már olyat, hogy a fáramászáshoz engedély kell? Kanada Ontario tartományában valószínűleg sokan. 2013-ban egy lelkes famászó 365 dolláros pénzbüntetést kapott, mert a torontói Bellevue Parkban egy fán találták.

Cikkünk a Farand Wide gyűjtését vette alapul.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.