Hazafias alap és a Kádár-korszak állambiztonsági valósága

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a frissen megnyitott állambiztonsági nyilvántartások több közéleti személyiséget is érintenek. A most előkerült nyilvántartó karton tanúsága szerint a lelkészt formálisan hazafias alapon vették fel a hálózatba, ami a korszakkal foglalkozó történészek szerint gyakran félrevezető kategória volt.

Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója rámutatott: „A hálózat több mint 90 százalékát hazafias alapon szervezték be a ’60-as évek elejétől”.

A történész szerint a formális hazafias besorolás a valóságban a legritkább esetben jelentett valódi elkötelezettséget vagy önkéntes együttműködést a megkeresettek részéről.

A titkosszolgálat leggyakrabban zsarolással, fenyegetéssel vagy bizonyos pozíciók és a nyugati utazások engedélyezésének lebegtetésével próbálta behálózni a kulcsszemélyeket.

tarr zoltan apja ugynokakta
Felbukkant Édesapja 6-Os Kartonja A Neten: A Tisza Párt Minisztere, Tarr Zoltán Hivatalos Papírral Válaszolt

Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója szintén hangsúlyozta, hogy a tisztekre nehezedő teljesítménykényszer miatt sokszor olyan adatok is bekerültek a nyilvántartásokba, amelyek nem tükrözték a valóságot: „Ha valaki rátalál egy ismerős, egy rokon névre, inkább kíváncsi legyen és érdeklődő, ne ítélkező.”

A feldolgozatlan múlt terhe azonban a legvégsőkig elkísérte az érintetteket. Tarr Zoltán szavai édesapja utolsó óráiról megrázó képet adnak erről a családi traumáról.