Thuróczy Szabolcs nem színésznek készült, de mára Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb színművésze. A reszelős hangú, gyűrött arc jelenleg kikerülhetetlen karakter a magyar filmiparban és a színpadon egyaránt. Az Aranyélet Miklósi Attilájával beszélgettünk sorozatról, a 20 éves Pintér Béla és Társulatáról, kultúrtao-ról és a Bödőcs Tiborral való közös projektjük is szóba jött.

ContextUs: Véget ért az Aranyélet, a sorozat, amely jelentékenyen megnövelte a népszerűséged. Hogy érzed magad, van benned hiányérzet?

Ez így volt kerek szerintem, jól engedték el a forgatókönyvírók. Három évad alatt lehet kibontani egy család életét nemzetközi koncepció szerint, ezt mondják a nagyon okosak. Ez nagyjából meg is történt. Olvasom, hogy sokan értetlenkednek bizonyos megoldások miatt, de én így találtam kereknek. Ebből többet nem tudtunk volna kihozni.

ContextUs: Hogyan fogadták a nézők a befejező évadot, mik a visszajelzések?

Nagyon jól volt kitalálva a családnak a víziója. Megvolt a kémia közöttünk, és ez mindvégig érződött a három évad alatt. Egy sorozat sikerének a kulcsa 90%-ban mindig a kaszni, hogy kik játsszák a szerepeket. Aztán jön a forgatókönyvíró, a rendező, a precizitás meg az idő. Nem a felszínt kapartuk, hanem elmélyültünk a dolgokban. Na, hát ez most mind összeállt! Az életben talán egyszer, ha van ilyen, és hála Istennek, ez most így sikerült.

ContextUs: Vanicsek Olivér, aki a záró évad forgatókönyvén dolgozott, az írószobát emelte ki. Az írók közös asztalnál ötleteltek és dolgoztak, amire elmondása szerint itthon nincs nagyon példa sorozatok/filmek esetében, csak az HBO-nál tapasztalt ilyet.

Nagyon sokat dolgoztak vele a forgatókönyvírók. Addig nem került ki a könyv a kezükből, amíg nem érezték, hogy ez már odaadható a színészeknek.

De még később is volt sokadik verzió. Hatalmas munkát végeztek. Nyilvánvalóan nekik is fontos volt, hogy ne egy feladatot oldjanak meg.

Szeretniük kellett a történetet, a karaktereket, az embereket benne. Csak úgy lehet jót írni, ha ez, és nem a leadási kényszer dolgozik az emberben.

ContextUs: Színházi darabokban és filmekben játszol. Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb a sorozat által szakmailag és emberileg, például a Társas játékhoz képest? A Társas játék azért nem örvendett akkora népszerűségnek, mint az Aranyélet.

A két sorozat közti időben népszerűbb lett a sorozatnézés is. 6-7 évvel ezelőtt még nem voltak ennyire benne a mainstream kultúrában olyan sorozatok, mint a Breaking Bad, a Walking Dead, a True Detective vagy a Trónok harca. Ezek a világok ma már a sokkal ismertebbek. Elképesztően jó A-kategóriás színészek játszanak bennük. Ez valahogy hatott a magyar piacra, és nem csak a hazai filmesek, de a tévé- és filmnézők szokásait is alakította.

Thuróczy Szabolcs: “Minél többet forgat valaki, annál kifinomultabb lesz” / Fotó: Varga Lilla

Minél többet forgat valaki, annál kifinomultabb lesz, annál sokoldalúbban tud elsajátítani dolgokat. A filmezés különösen más műfaj, mint a színház. Fontos, hogy az ember soha nem dőlhet hátra kényelmesen, hogy erről már mindent tud. Mert ha így tesz, akkor megbicsaklik, és pillanatokon belül a szemétdombra kerül.

ContextUs: Egy interjúban említetted, hogy többször magyarázkodnotok kellett olyan jelenetek miatt, amik később megtörténtek a magyar közéletben is. Mondanál ilyen esetet?

Egy biztonsági őrből hirtelen oligarcha lesz, vagy egy gázszerelőből hirtelen Európa egyik leggazdagabb embere. Van erre ezer példa. Ügyészségi vagy ügyvédi korrupció, esetleg „csak” zsarolás. Apróbb vidéki lapszerkesztőségek bezárása olyan indokkal, hogy a működés nem gazdaságos. Mindenki tudja, mi van a háttérben. Ezeket már nem is nagyon seprik szőnyeg alá, nyíltan csinálják.

Mészáros Lőrinc szuperstróman lett – Ezek a plakátok kaptak díjat az ARC kiállításon

Az elmúlt 17 évben a Városliget volt a helyszín, idén azonban a szervezőknek szedniük kellett sátorfájukat, és némi bizonytalanság után Zuglóban kötöttek ki, az Örs vezér terétől 300 méterre, a Metropolitan Egyetem mögötti füves sétányon lesz a tárlat.

Sok ilyen volt, például amikor a pap prédikál, hogy kire kell szavazni. Olyan, mintha leválasztaná, ki hihet Istenben. Aki ilyen érzelmű, azt elfogadjuk mint hívőt, aki nem, az nem jöhet be a templomba. Mi mindig azt mondtuk, erről bűn nem beszélni. Nagyon mocskos világ ez.

ContextUs: Még a befejező évad megjelenése előtt meséltél arról, hogy szerinted a legvégén mindenki azt kapja majd, amit megérdemel. Én arra számítottam, hogy a család fele börtönbe kerül, a többiek minimum lecsúsznak. Ehelyett viszonylag idilli a befejezés. Akkor ezt meg lehet úszni, mindig van második esély?

Mindenki oda kerül vissza, ahonnan 20-25 évvel ezelőtt indult. Azt keresik, amikor a legboldogabbak voltak, de nyilván ez áldozatokkal és tragédiákkal jár a családban. Az pedig, hogy a bűnt meg lehet úszni ma Magyarországon, elég egyértelmű. Nem is volt kérdés.

ContextUs: Erős társadalomkritika a teljes széria, de ez a Pintér Béla-darabokra is jellemző. Mintha keresnéd a rendszerkritikus platformokat.

Szerintem azok találnak meg engem.

De ezt a rendszerkritikus platformot – ahogy te fogalmazol – leginkább Béla alakítja. Én csak eljátszom azt a szerepet, amit idén 20 éve ő ír nekem benne.

Persze egyet is értek vele, azonosulok ezekkel a szerepekkel, különben nem vállalnám.

Thuróczy Szabolcs a Szívszakadtig című, Pintér Béla-előadásban / Fotó: Horváth Judit / Szkéné

ContextUs: Hogyan vélekedsz a kultúr-TAO körül kialakult mozgolódásról?

Én nem szeretnék erről beszélni, mert annyira nem tiszta még a helyzet. Véleményt mondani tudnék, de nem szeretnék. Meg nem is annyira biztos, hogy én ezt átlátom. Annyit tudunk csinálni, hogy végezzük a dolgunkat, és meglátjuk, meddig csinálhatjuk nyugodt körülmények között.

ContextUs: Azonban lassan talán véleményt kell mondanod, hiszen az utóbbi hetekben színházak kerültek a megszűnés szélére, mint például az Átrium, a Rózsavölgyi Szalon, a Stúdió K, de a Magvető Café is jelentősen megérzi a kormány ezen döntését.

Ezt azért pontosítanám: az összes színházat érinti a novemberi törvénymódosítás, csak eddig ezek a színházak szólaltak meg nyilvánosan vagy adtak ki közleményt.

A Szkénét vagy a Trafót is épp ennyire érintik ezek a változások. De én akkor is színész vagyok, nem tudok mást tenni, mint hogy azokon a napokon, amikor előadásom van, felmegyek a színpadra.

A többi a gazdasági vezetők vagy ügyvezetők dolga.

Akárhogy is vártam, az én szívem nem szakadt – Kritika

Az itt-ott hallottakból kiindulva egy, a jelen társadalmunkra és politikai helyzetünkre könyörtelenül reflektáló szituációkkal teli előadást vártam. A fentebb felsorolt fontosabb témákból csak néhánynak az árnyéka maradt meg – úgy, mint a korrupció vagy a másság kezelése. Az ilyen súlyos szüzsék helyét a morális kérdések vették át az előadásban.

ContextUs: Tekintve a pintér bélás, aranyéletes munkásságod mint téma, nem lehetett meglepő Bödőcs Tibor videójában látni téged. Hogyan jött ez az egész?

Tibivel mi nagyon sokat vagyunk együtt. Az elmúlt évek alatt nagyon összebarátkoztunk. Csupa szív embernek és rendkívül tehetségesnek tartom őt. Lehet, hogy Tibi ugyanezt gondolja rólam, nem tudom. (nevet) Ilyenkor azok az emberek, akik imádják egymás gondolkodását, és egymás társaságában rendkívül jól érzik magukat, összezárnak. Ez az ötlet így jött akkor.

Gyakorlatilag nem az volt, hogy a humorista felkéri a színészt, hanem a helyzetre mondtuk azt, hogy ez őt is, engem is inspirálna. Ez is egy olyan helyzet volt, hogy ha az interjúban nem pofázna az ember annyit valamiről, akkor próbálja ilyen módon elmondani.

Mert talán így jobban el tudja mondani, mint okoskodva vagy az észt osztva. Én is sokszor beleesem ebbe a hibába. De ez jól esett, mert Tibihez is izgalmas dolgok fűződnek. Olyan munka volt a Ponyvaregény-paródia, amit örömmel csináltam, mert könnyen ment.

ContextUs: Ő találta ki?

Persze! Én itt csak mint alkalmazott voltam jelen – vagy mint sofőr. (nevet)

Bödőcs: Ponyvademokrácia

Feliratkozás: http://bit.ly/2pbrbJC Nézd meg Bödőcs összes videóját: http://goo.gl/Nju6kj https://www.facebook.com/Bodocs.Tibor.humorista/ http://bodocstibor.hu

ContextUs: Előfordul, hogy a Pintér Béla és Társulatánál újra elővesztek egy darabot, a Kórház-Bakonyt október elején felújítva vittétek színpadra. Egy 20 éves, felújított darabot, ami aktualitásából nem vesztett semmit, újra színpadra vinni nehézség vagy inkább könnyebbség volt számodra?

Úgy vettem észre, hogy nagy örömöt okozott mindenkinek játszani, és nem volt benne semmi üresjárat. Az fura volt, hogy a 2 órás előadás most már csak 1 óra és 10-15 perc. De maga a lényegre látó emberismerete, az egész szerkezete, a vadsága, amilyenek voltunk 28 évesen… Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy kurva jól működött mind a színpadon, mind a nézőtéren. Működőképes a kortárs művészetben, ha valaki csak olyan dolgokról ír, ami örökérvényű, és nem a pillanatnyi helyzetet lovagolja meg.

ContextUs: Milyen változtatásokat kellett eszközölni a darabban a 2013-as, szintén felújított változathoz képest?

Visszavette eredeti főkapitány-főorvos szerepét Terhes Sándor. Újravettük a narrációt, ami magnóról megy, a régi híreket pedig, ami a rádióból szól, kicseréltük újakra, aktuálisakra.

Ilyen és ehhez hasonló apróbb változtatások voltak, de lényegét tekintve az előadás nem változott.

Továbbá a Szkénéből átvittük az Átriumba, nagyobb térbe, akkora volt az érdeklődés.

ContextUs: Idén 20 éves a társulat, mivel készültök a jubileumra?

Jubileumi Beszélgetések címmel tartunk bemutatót januárban egy új helyszínen, a Fészek Klubban. Gyakorlatilag ez fogja feltenni az i-re a pontot: a csapat életére, Pintér Béla színházi munkásságára és persze a miénkre is.

Thuróczy Szabolcs: “Úgy vettem észre, hogy nagy örömöt okozott mindenkinek játszani” / Fotó: Varga Lilla

ContextUs: A társulatnál eltöltött 20 év melyik darabját vagy szerepét tartod a legmeghatározóbbnak?

Nekem mindenféleképpen az Anyám Orra, a társulat számára pedig a Parasztopera és a Titkaink. Két korszakalkotó előadás, ami viszonyítási pont a többi előadásunkhoz képest.

ContextUs: Mi az oka?

A Parasztopera hozta meg az igazi nagy elismertséget a társulatnak, amivel kinyílt egy újabb világ. Már másképpen beszéltek rólunk. A Titkainkban pedig minden összeállt íróilag meg történetileg. Szerintem a Pintér Béla és Társulata összes alapvető attribútuma benne van, aminek benne kell lennie, hogy igazi nagy drámai mű születhessen.

ContextUs: Milyen felkéréseid vannak most, min dolgozol?

Már próbáljuk az új, Jubileumi Beszélgetések című darabot. Egyelőre más nincs, mert most sok előadásom van, amiben játszom. Havi 20-23 este színpadon, ez éppen elég. Kondiban tart, hogy ne tudjak ellustulni. (nevet)

CV

Thuróczy Szabolcs színész a Pintér Béla és Társulata oszlopos tagja. A József Attila Tudományegyetemen 1996-ban diplomázott jogból.1990 és 1992 között Nyíregyházán Zsótér Sándor első rendezéseiben szerepelt. 1994 és 1995 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1998 óta a Pintér Béla és Társulata tagja. Ismertebb filmszerepei az Aranyélet, Budapest Noir, Valami Amerika 3. Jövő januárban a Game Over Clubban lesz látható.