Trump hangsúlyozta, hogy Putyin határozottan reagálni kíván a támadásokra, míg Irán ügyében sürgette a gyors döntést.
Donald Trump legújabb posztjában, amelyet a Truth Social platformon tett közzé, részletesen beszámolt a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetéséről. Az amerikai elnök elmondta, hogy a hívás körülbelül „egy órát és 15 percet” tartott, és több fontos témát is érintettek.
Trump kiemelte: „megbeszéltük az Ukrajna által végrehajtott támadást Oroszország repülőgépei ellen, és számos más támadást is, amelyeket a két fél végrehajtott”. Trump azt is hozzátette: a beszélgetés „jó volt, de nem vezetett azonnali békéhez”.
Kapcsolódó cikk
Világos beszéd: Putyin kész tárgyalni a békéről, elmondta azt is, milyen feltételekkel
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.
A posztban Trump idézte Putyint, aki határozottan kijelentette, hogy „válaszolnia kell a legutóbbi támadásra”. Trump hozzátette: Putyin „nagyon erősen” fejezte ki ezt az álláspontját, előre jelezve, hogy Oroszország válaszlépést tervez.
A beszélgetés során szóba került Irán is, amelyről Trump így fogalmazott: „azt mondtam Putyinnak, Irán nem birtokolhat nukleáris fegyvert, és ebben úgy érzem, egyetértettünk”.
Kapcsolódó cikk
Trump azt mondja, hogy „nagyon dühös” és „megsértődött” Putyinra – Ez dühítette fel az amerikai elnököt
Donald Trump amerikai elnök nagyon dühös Vlagyimir Putyinra, miután a Kreml vezetője bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hitelességét.
Putyin elnök a beszélgetés során javasolta, hogy részt vegyen az Iránnal való tárgyalásokon, s segítsen abban, hogy a kérdést gyorsan lezárják. Trump hozzátette: „Putyin javasolta, hogy részt vegyen a tárgyalásokban Iránnal, mert segíthet abban, hogy az gyorsan véget érjen”. Trump véleménye szerint Irán „túlságosan lassan döntött ebben a nagyon fontos kérdésben,” és hangsúlyozta, hogy „egyértelmű válaszra van szükség, nagyon rövid időn belül!”
Kapcsolódó cikk
Putyin olyat tett, mint eddig soha – Az éj leple alatt lépte meg
Ellátogatott Mariupolba, még egy ott élő családhoz is besétált.