A kutatók nagy reményeket fűznek a három lehetséges koronavírus elleni vakcinához, amik készen állnak a tesztelések utolsó fázisaira is. A nyár folyamán talán végleges kidolgozásra kerülnek. 

Három esélyes is van

A koronavírus jelentős változásokat eredményezett hétköznapjaink minden területén beleértve a politikai, a gazdasági és a személyes életünket is. A fertőzés elleni oltóanyag létrehozásán rengeteg kutatócsoport dolgozik, köztük magyarok is. A gyógyszercégek és a tudósok összedolgoznak ugyan, mégis komoly harcokat vívnak azért, hogy elsőként találjanak biztos megoldást a betegségre. Az Egyesült Államokban fejlesztett koronavírus elleni vakcina eredményeit még a kínai hackerek is célba vették. 

Vaccine
Három Lehetséges Koronavírus Elleni Védőoltásban Is Reménykedhetünk / Fotó: Getty Images

A Modern Inc. által fejlesztett vakcina a harmadik tesztelési fázisába ért, ami azt jelenti, hogy hamarosan 30 ezer embernek adják be az oltóanyagot. Őt követi a AstraZeneca és a Johnson & Johnson, akik szintén ugyanekkora tömegen kezdik meg a hatóanyag alkalmazását. Ez a tesztelési fázis ugyan évekig is eltarthat, a kutatók így is a megszokottnál jóval gyorsabban jutottak el erre a pontra, írja a Futurism. 

Kevés gyógyszer jut el idáig

Mielőtt egy gyógyszert vagy oltást hatóságilag jóváhagynak,számos vizsgálati fázison kell átesnie. A 0. szakaszban megvizsgálják, hogy az emberi test hogyan dolgozza fel a hatóanyagot, ezt követően pedig a lehetséges mellékhatásokat veszik górcső alá. A 2. fázisban megnézik, a gyógyszer valóban sikeresen orvosolja-e a problémát, vagy sem. 

Válaszok a legtöbbet ismételt kérdésekre a koronavírussal kapcsolatban

Ezt a kérdést nehéz egyértelműen megválaszolni. A kulcskérdés inkább az, hogy a szervezet képes-e a fertőzést követően antitesteket előállítani, ami aztán később az immunitásért felel, és ha igen, azokat mennyi ideig biztosítja testünk számára.

Kevés hatóanyag jut el azonban az utolsó, harmadik szakaszhoz, amely keretein belül annak hatását vizsgálják a placebó-effektussal szemben. Azonban az megnyugtató reményekkel szolgál, hogy már három vakcina is eljutott eddig a pontig. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.