A vádirat szerint a 44 éves férfi 2019 decemberében az interneten ismerkedett meg az akkor még 13 éves sértettel, akinek a bizalmába férkőzött, lelki támaszt és pénzügyi segítséget is nyújtott neki.

Előre kitervelte

2020 augusztusában a gyermek édesanyjával is megismerkedett, akivel látszólagos szerelmi kapcsolatba, majd néhány hónappal később élettársi viszonyba került – írta az ugyeszseg.hu.

Mindezt annak érdekében, hogy a közben tizennegyedik életévét betöltött gyermekkel a bizalmas viszonyát megerősítse, és látszólagos „apa-fia” kapcsolatot alakítson ki vele.
2020 novemberétől a férfi már közös lakásban élt a sértettel és annak édesanyjával, melynek során a gyermek és a férfi közötti kapcsolat egyre szorosabb lett, és a sértett édesanyjától eltávolodva, mindinkább a férfihez kezdett kötődni. A vádlott mindezt kihasználva a gyermeket szexuális jellegű tevékenységekre is rávette.

Édesanyja tudomást szerzett a fajtalankodásról – nem tett semmit

Az együttélés alatt az elkövető és élettársa közötti kapcsolat megromlott, melynek során az esetenként dulakodásba is torkolló veszekedéseik a kiskorú jelenlétében zajlottak, aki többször annak is fültanúja volt, hogy a vádlott öngyilkossággal fenyegetőzött, illetve hogy őt el fogja venni az édesanyjától.
Miután az anya tudomást szerzett a vádlott és a fia között kialakult intim kapcsolatról, ám hosszú ideig semmit nem tett annak érdekében, hogy gyermekét az élettársa szexuális zaklatásaitól megvédje, kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.

Nemrég egy kísértetiesen hasonló esetről számoltunk be, ugyanis egy 44 éves férfi egy somogyi településen élt az élettársával, három közös gyermekükkel és a nő korábbi házasságából született kiskorú fiával és lányával. A férfi a nevelt lányát fizikai bántalmazással fenyegetve, többnyire ittas állapotban rendszeresen szexuális cselekmények végzésére kényszerítette 2018 nyarától mintegy másfél éven át.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet