Ez egész szörnyűség azzal kezdődött, hogy a férfi és felettese összeveszett. A villanyszerelő a vita során elvesztette a józan gondolkozását, amit később sem sikerült visszanyernie.

Az egyiket álmában verte halálra

Egy villanyszerelő cég elvállalt egy nagyobb megbízást egy bérleményben, ám a munkálatok során alaposan összerúgta a port az egyik alkalmazott és a főnöke.

A 39 éves Shaun Runyon összeveszett a felettesével, megütötte őt és elmenekült a munkahelyéről. A felügyelő azt hitte, hogy a férfi elhagyta Floridát, hogy visszamenjen Pennsylvaniába, ahol lakott.

Csakhogy szombat reggel visszatért a bérleménybe és kegyetlen bosszút állt kollégáin és munkáltatóján.

Mire rájöttünk, hogy Saun visszatért a környékre, bement a házba egy baseballütővel és egy késsel, és a lakóházban leszúrta és megverte az embereket

– mondta Grady Judd Polk megyei seriff.
Két embert a helyszínen halottnak nyilvánítottak: az egyiket álmában verte halálra, a másikat pedig az elülső verandán leszúrta.
Runyon egy másik férfit az utcára kergetett és megverte. Egy negyedik férfit pedig életveszélyesen megsebesített, ő még aznap este a kórházban életét vesztette. Egy másik férfi, a felesége és 7 éves kislányuk megúszta könnyebb sérülésekkel a mészárlást.

A villanyszerelő beismerte tettét

Az áldozatok személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – írja a Crime Online.

Ezután a férfi elmenekült, és körülbelül két órával később véres ruhájában bukkant fel ismét egy Lake Wales-i otthonban. Ott azt állította, hogy megerőszakolták, így a helyi kórházba vitték, hogy ellássák. Azonban ott már várt rá a hatóság és őrizetbe is vették.
A seriff azt is elárulta a lapnak, hogy a villanyszerelő beismerte borzalmas tettét, ellene három rendbeli gyilkosság miatt és egy rendbeli súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást. Jelenleg óvadék kiszabása nélkül fogva tartják.
Runyonnak várhatóan október 14-én kell majd bíróság elé állnia a Pennsylvania államban, fojtogatás, gyermek veszélyeztetése, terrorista fenyegetés, gondatlan veszélyeztetés és más vádak miatt.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.