A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt emelt vádat egy 59 éves nő ellen. A vádlott az ablakot betörve bement volt férje törökszentmiklósi házába, elbújt a mellékhelyiségben, majd egy konyhakéssel súlyosan megsebesítette a hazaérkező férfit.

30 év házasság után

A vádirat szerint a nő 2021 nyarán elvált férjétől, mert úgy vélte, hogy több mint három évtizedig tartó házasságuk alatt a férfi többször félrelépett.  A válást követően a nő Egerbe költözött, de 2021. szeptember 9-én úgy döntött, felkeresi volt férjét, hogy megbeszéljék pénzügyi vitájukat – írta az ügyészség.hu.

A volt feleség a kora esti órákban, zaklatott lelkiállapotban érkezett a törökszentmiklósi családi házhoz. Miután hiába csengetett, átmászott a kerítésen, betörte az egyik ablakot, és azon át bement a házba, majd leengedte maga mögött a redőnyt, hogy a bejutás nyomait leplezze. A konyhapultról magához vett egy 20 cm pengehosszúságú konyhakést, bement a WC-be, kicsavarta a villanykörtét és a sötétben megbújva várta volt házastársa hazaérkezését.

A férfi a házba belépve meglátta a betörés nyomait, ezért kiment az udvarra, és telefonon értesítette a rendőrséget. Ekkor a nő előbújt rejtekhelyéről, követte a férfit az udvarra, és a késsel a sértett hasa felé döfött. A kés pengéje a férfi nadrágövébe fúródott és eltört. Ezért a nő bement a konyhába, felkapott egy másik konyhakést, visszaszaladt az udvarra és megint rátámadt a sértettre.

Szerencséje volt a férfinak

A férfi engedéllyel tartott gáz-riasztó pisztolyával támadójára lőtt, de a fegyver nem működött, ezért levett a szárítókötélről egy ruhadarabot, és azzal próbálta kiütni a nő kezéből a kést. Volt házastársa azonban hatszor megszúrta, mire sikerült lefegyvereznie és a rendőrök kiérkezéséig lefognia őt. A bántalmazás következtében a férfi súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és csak kitartó védekezése akadályozta meg volt feleségét célja elérésében. 

A főügyészség vádiratában börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabására, közügyek gyakorlásától eltiltásra, és arra tett indítványt, hogy a bíróság zárja ki a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből.   

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.