30 évig nem jöttek rá, hogy a vécé öblítővizét használták a kórházban tiszta víz helyett
Ittak belőle, gargalizáltak vele, ezzel mosakodtak be az orvosok.
Összekoccantak az autóval, az egyik kardot a másik gépfegyvert rántott
Konfliktuskezelés 10/10.
A Kossuth Rádió bemondta: hazudtak Dobrev Kláráról a hallgatóinak
„Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Dobrev Klára semmilyen döntést nem hozott az úgynevezett 2006 őszi zavargások vonatkozásában”.
Závada Péter Demeter Szilárdról: Nem irányíthatja a magyar kultúrát olyan ember, aki vállaltan lenézi azt
Demeter Szilárd a magyar irodalom 80%-át kukázná.
Heltai Jenő – a felcseperedő nagyváros költője
Jogi tanulmányait félbehagyva vált újságíróvá.
Kiperelte a TASZ az oltási tervet a kormánytól, amit még tavaly indítottak
A TASZ álláspontja szerint egyébként az oltási tervnek közérdekű adatként magától értetődően nyilvánosnak kellene lennie.
23 ember megmutatta, milyen a munkája valójában
Minden munkának meg van az előny és hátránya is.
17 történet, ami bizonyítja, hogy a világ tele van jó emberekkel
Köztünk élnek a hétköznapok hősei.
15 fotó arról, hogy a szülőséghez bizony nem ártanak a kötélidegek
Ha gyerekvállalásról gondolkozol nem árt ezeket átolvasnod.
18 poszt, ami bizonyítja, hogy a házasság olykor egy hatalmas vicc
Valóban a házasság lehet igazán humoros.
21 furcsa állásinterjú, amitől te is összezavarodsz
Ezektől a bejegyzésektől biztos, hogy összezavarodsz.
23 tény, ami bizonyítja, hogy az élet a mikroállamokban olyan, mintha egy párhuzamos univerzumban lennél
Ezekről a tényekről még biztos, hogy nem hallottál.
A hosszabb ideig tartó szoptatás 6 előnye az anya és a baba számára
Rengeteg jó hatással van a hosszabb ideig tartó szoptatás, köztük immunrendszer erősítéssel is jár, sőt még az agyfunkciókra is pozitív hatással van.
Így néz ki ma a Trónok harca 14 színésze
Az évek alatt sokat változtak ezek a színészek is, miközben a Trónok Harcát forgatták.
8 dolog, amit a szülők ritkán tesznek meg a baba egészségéért, pedig az orvosok esküsznek rá
Mindenki szeretné, hogy minél egészségesebb legyen a babája. De gondoltad volna például, hogy nem egészséges ha egyből megpróbáljuk megetetni babát ha sír?
12 ember, aki keservesen megbánta, hogy az internetről vásárolt
Bizony vannak hátulütői is az internetes vásárlásnak akármennyire is kényelmes.
15 ember, aki keservesen megbánta, hogy az internetről vásárolt
Lehet, hogy ezek a képek után, jobban fogsz tudni dönteni arról, hogy mit érdemes a neten vásárolni.
Az alváshiány miatt az agy felzabálhatja saját magát egy tanulmány szerint
Az esti alvásunk alatt, nem csak pihen a testünk, hanem sok más dolog mellett, még a méregtelenítést is végzi ilyenkor.
10 jól ismert elsősegély-nyújtási módszer, amit az emberek 90%-a rosszul csinál
Autóbaleseteknél a legtöbb haláleset oka nyak vagy gerincsérülés. Alapvető elsősegély nyújtási módszereket ismerni létfontosságú.
12 ritka természeti jelenség, amiről csak nagyon kevesen tudnak
Elképesztő dolgok, helyek vannak a világunkban. Ezekről szóló fotósorozatot szedtünk össze nektek.
A Corvinus Egyetemen vegyi anyaggal öntötte le társát egy zavart hallgató
Nem volt a történteknek előzménye.
Koronavírus: Itt a térkép, mely megye a legátoltottabb és hol a legalacsonyabb
Pest megye a legátoltottabb, Jász-Nagykun-Szolnok a legkevésbé.
Kiderült, miért lehet negatív a tesztje azoknak is, akik napokig össze vannak zárva koronavírusos családtagjaikkal
Egy új kutatás magyarázatot talált arra, miért képes egyes emberek immunrendszere olyan gyorsan elbánni az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2), hogy a tesztjeik negatívnak bizonyulnak.