Én 28 éves vagyok, ő 53. Lehet, hogy a köztünk lévő korkülönbség megmutatkozik például a zenei ízlésünkben, de nincs hatással a közös céljainkra, sem pedig arra, hogy mennyire szeretjük egymást.

A házasságunk – és már 6 éve vagyunk együtt – csak jó hatással volt rám.

1. Többet és figyelmesebben hallgatok

A férjemnek hatalmas élettapasztalata van, így megtanultam meghallgatni őt. Az ő tapasztalatai – legyenek azok akár jók, akár rosszak – nekem is segítenek a döntéshozatalban.

2. Mindenre nyitottabb vagyok

Amikor először találkoztunk, 18 éves voltam, és akkoriban még féltem attól, hogy az emberek elítélnek majd, és azt gondolják, hogy furcsa és visszataszító, ha valaki olyannal vagyok együtt, aki egyidős a szüleimmel. Az idősebb nők úgy gondolták, hogy csak azért van velem, mert fiatal vagyok, kapuzárási pánik miatt. De időközben rájöttem, mennyire elvakultan is gondolkodnak az emberek néhány dologról, és nemcsak a korkülönbségről.

3. Tudja, mit csinál

A fiatal férfiakkal ellentétben, ő nemcsak önmagára gondol, és nemcsak a saját érdekeit tartja szem előtt. Tudja, hogy kell gondoskodni valakiről, tudja, hogy kell örülni a jelen pillanatnak, és hogy kell boldoggá tenni valakit.

4. Segít, hogy értékeljem az életet

Emlékeztet rá, hogy a jelen pillanatban éljek, és soha ne mulasszak el semmit. A fiatalok sokszor csak a sikert az újabb és újabb magaslatokat, címeket hajszolják. A férjem azonban emlékeztet rá, hogy mindezek mellett nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy igazán éljünk, mert mire észbe kapunk, már el is múlt a fiatalságunk.

5. Megtanultam a szívemre hallgatni

Azt mondták, hogy a kapcsolatunk kudarcra van ítélve, de mi a szívünkre hallgattunk, és boldogabbak vagyunk, mint valaha. Emlékeztet rá, hogy önmagamért, a magam módján éljek, ne azoknak a tanácsai szerint, akik meg akarják mondani nekem, hogy éljek, kihez menjek férjhez, és mikor legyenek gyerekeim.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet