A miniszterelnöki vagyonvizsgálat elérte a középvezetői íróasztalokat is

Az ellenőr érkezése

– Jó napot kívánok, dr. Szabó Péter vagyonbiztos vagyok – mutatkozott be a fiatalember, és hűvös tekintettel mérte végig a szobát. – A miniszterelnöki utasítás értelmében megkezdem a rendkívüli vagyoni és elszámolási leltárt.

– Üljön le, kolléga – mutatott a műbőr székre Varga, próbálva megőrizni a hivatali tekintélyét. – Mivel kezdjük? A harmincöt éves autópálya-koncessziós felülvizsgálat papírjaival, vagy a sávbővítési költségvetéssel?

– Kezdjük a garázsával, osztályvezető úr – mondta szárazon a biztos, és letette a szkennerét az asztalra. – A központi rendszer jelzést küldött. Ön az elmúlt hat hónapban negyvenkétszer vett igénybe automatizált betétdíj-visszatérítést a legközelebbi REpontnál.

Varga és Kovács egymásra néztek. A teremben megfagyott a levegő.

– Kérem, magyarázza meg – folytatta a biztos –, hogyan halmozott fel Ön kétezerszázötven forint nem pántlikázott lakossági jövedelmet üvegvisszaváltásból anélkül, hogy azt a minisztériumi házipénztárban bejelentette volna?

– Én. én csak a családi üdítőket vittem vissza – dadogta Varga.

– Valóban? – húzta fel a szemöldökét a biztos, majd nyúlt az asztalon heverő papírkupac felé, és kihúzta a legalul fekvő, sárgult blokkot. – És ez mi?

A vagyonbiztos felolvasta a kilencvennyolcas balatoni számlát, majd követte a vonalat a felette fekvő autópálya-koncessziós szerződésig, és hirtelen elhallgatott. A szeme kitágult, ahogy a három különböző dokumentum adatai fejben összekapcsolódtak nála.

– Úristen – suttogta a biztos. – Most már értem.

– Mit ért? – kérdezte halkan Kovács.

– Az autópálya-koncesszió harmincöt éves díja, a kilencvennyolcas lángos ára és az Ön REpont-kuponja. mind pontosan ugyanarra a számlaszámra fut be a központi elszámolóházban! A Mészáros-féle koncessziós társaság nem az államtól kapta a milliárdokat, hanem az Önök által visszaváltott műanyag palackok betétdíjából finanszírozták az M1-es aszfaltozását!

Varga döbbenten dőlt hátra a székében. A kirakós darabkái hirtelen összeálltak: a garázsban gyűjtött üvegek, a minisztériumi büféblokkok és a harmincöt éves sztrádaszerződés mind egyetlen gigantikus, nemzeti körforgásos gazdasági modellt alkottak.

– Zseniális – suttogta a vagyonbiztos, és lassan elrakta a vonalkód-olvasót. – Osztályvezető úr, Ön nem megszegte a szabályokat, hanem önkéntesen finanszírozta a magyar infrastruktúrát. A vizsgálatot lezárom.

– És mi lesz a harmincezer forintos REpont-kuponommal? – kérdezte reménykedve Varga.

– Azt megtarthatja – mosolyodott el a biztos az ajtóban. – De ha lehet, a következő két zsák palackot már az M7-es felújítására tetszenek levásárolni.

A cikk politikai szatíra. A jelenetek és magánbeszélgetések fiktívek; nem valódi vagy kiszivárgott beszélgetések, és a szereplőknek tulajdonított, nem nyilvánosan dokumentált mondatok nem valódi idézetek. A történet valós, nyilvánosan megjelent hírekből, eseményekből és megszólalásokból is építkezhet.