A miniszterelnöki vagyonvizsgálat elérte a középvezetői íróasztalokat is

Leltár az íróasztalnál

– Jönnek – suttogta Kovács, és a kulcslyukon keresztül kémlelt kifelé. – Egy fiatalember az, szürke öltönyben, és egy hatalmas fekete mappát visz a hóna alatt.

– A vagyonvizsgáló biztos – sápadt el Varga. – Mit csináljunk a sztrádakoncessziós aktákkal?

– Tedd a tetejére a büféblokkokat! – utasította Kovács. – Ha meglátja a sok ezres tételt, azt fogja hinni, hogy az autópálya-hálózat fenntartására költöttük a saját pénzünket.

Varga lázas sietséggel pakolta egymásra a dokumentumokat. A harmincöt éves koncessziós szerződés terjedelmes kötetei alá beszorította a helyi élelmiszerbolt gépelt bizonylatait, a tetejére pedig ráhelyezett egy kilencvennyolcas balatoni lángosozó számláját, remélve, hogy a történelmi távlatok elfedik a jelenlegi hiányosságokat.

– Balázs – szólalt meg halkan Kovács, miközben az ablakhoz sétált. – Belegondoltál már, mi történik, ha az állam tényleg mindent visszavesz?

– Visszaveszi az M1-est, az M3-ast meg az M7-est – felelte az osztályvezető. – Aztán visszaveszi a koncessziós díjakat. És a végén minket is leltárba vesznek mint rögzített vagyoni elemeket.

– Bár csak így lenne – sóhajtott a tanácsos. – De a mi értékünk csökkenő leírású. Húsz éve ülünk ebben az irodában, a bútorzat szinte teljesen amortizálódott.

– Ne mondj ilyet – tiltakozott Varga. – Az íróasztalom még bükkfából készült, nem pozdorjából. Ha azt elviszik, nincs miken kitöltenem a következő kérdőívet.

Az ajtón ekkor három határozott kopogás dördült, a kilincs lenyomódott, és a szobába belépett a Vagyonvizsgálati és Auditálási Főosztály kiküldött ellenőre, kezében egy hordozható vonalkód-olvasóval, miközben az irodaablak alatt szirénázva húzott el egy rendőrautó a Mária Valéria utcában.