Kérdőív a minisztériumban
– Micsoda? – hűlt el Varga, amikor letette a kagylót. – Azt akarják, hogy a nyolcas főút menti benzinkutak szendvicsblokkjaival igazoljuk a harmincöt éves autópálya-koncessziót?
– Az államigazgatásban semmi sem vész el, csak átalakul elszámolássá – válaszolta bölcsen Kovács. – Inkább töltsd ki a vagyonnyilatkozati pótívet, mert a futár már a negyedik emeleten jár.
Varga kihúzta a fiókból a tizenkét oldalas nyomtatványt, amelynek fejlécén a „Kiemelt állami tisztségviselők és középvezetők rendkívüli vagyoni leltára” felirat állt. A tollát a papír fölé emelte, de az első kérdésnél azonnal megtorpant.
– „Rendelkezik-e Ön vagy a vele egy háztartásban élő személy egymilliárd forintot meghaladó magántőkealap-érdekeltséggel?” – olvasta fel hangosan az osztályvezető.
– Írd be, hogy „Nem, de a gyűjtőzsákban van nyolcvan műanyag palack” – tanácsolta Kovács.
– Nem lehet viccelni – nyögte Varga. – A második kérdés: „Halmozott-e fel az elmúlt öt évben olyan ingóságot, amelynek értéke meghaladja a lakossági átlagfogyasztást?” Mit írjak a kamrában lévő negyven üveg szilvalekvárra?
– A lekvár saját termelés, ha tudod igazolni a magozási munkórákat – magyarázta a tanácsos. – De a cukorról kell a számla! Ha nincs meg a kilós kristálycukor blokkja kétezer-három tavaszáról, a lekvárt illegális jövedelemnek tekintik.
– Úristen – markolt a hajába Varga. – A nagymamám főzte!
– A nagymamád szerepel a vagyonnyilatkozat három-b mellékletében mint kapcsolt vállalkozás? – kérdezte szigorúan Kovács.
– Dehogy szerepel! – kiáltott fel az osztályvezető.
A helyzet percről percre drámaibbá vált, amikor a folyosó végén kinyílt a liftajtó, és a linóleumon nehéz bőrcipők kopogása visszhangzott, mire Kovács gyorsan az ajtóhoz lépett, átkulcsolta a kilincset, és felkészült a legrosszabbra, miközben Varga az íróasztal alá rejtette a legutóbbi REpont-automatás nyugtát.
