A kromoszómavégek kopásának sejtszintű lassulása
A sejtek osztódási kapacitását és biológiai életkorát alapvetően a telomerek, vagyis a kromoszómák végén található védősapkák hossza határozza meg. Minden egyes sejtosztódás során ezek a szakaszok természetes módon rövidülnek, ám a krónikus pszichés megterhelés és az oxidatív stressz drámaian felgyorsítja a folyamatot.
A pszichoneuroimmunológiai mérések rávilágítottak, hogy a tartósan magas gyulladásos citokinszintek és a distressz gátolják a telomeráz enzim aktivitását, amely a DNS-végek karbantartásáért felelős. Ennek hiányában a sejtek idő előtt elérik a szeneszcens, vagyis az öregedő, osztódásra képtelen állapotot, amely szervi leépüléshez vezet.
Az alacsonyabb belső feszültséget megélő, optimista egyéneknél a laboratóriumi minták lassabb telomerfogyást mutattak ki. Ez a sejtes stabilitás megőrzi az immunrendszer és az érfalak regenerációs képességét, közvetlen fizikai magyarázatot adva a hosszabb biológiai élettartamra. A sejtbiológiai folyamatok mellett az ikervizsgálatok egy meglepő arányszámot is feltártak: pontosan megmutatták, mekkora hányadban múlik az optimizmus a géneken, és mennyi tér marad a tanulásnak.
