Olvasom A Black Lives Matter hatására fekete írókat díjaztak, először...

A Black Lives Matter hatására fekete írókat díjaztak, először a Brit Könyvdíj történetében

Promóció

A “fekete Bridget Jonesként” emlegetett Queenie című regényéért Candice Carty-Williams kapta az év könyve díjat a Brit Könyvdíjak átadásán.

Először nyert fekete szerző a díj történetében

Promóció
- Advertisement -

“Nem igazán tudom, mit érzek az év könyve díj elnyerése miatt. Büszke vagyok magamra, és hálás a rendkívüli csapatnak, amely segített abban, hogy a Queenie megszülessen és a polcokra kerüljön” – idézte a BBC kedden Carty-Williamst. Hozzátette az író: szomorú is egyben, és zavarja, hogy ő lett az első fekete szerző, aki létrehozása óta elnyerte a díjat. Egyben reméli azt is, hogy bár ő az első fekete nő, “nem szabad, hogy ő legyen az utolsó is”, idézte a The Guardian.

Bernardine Evaristo és Candice Carty-Williams /
Fotó: Simone Padovani / Awakening / Getty Images

A Brit Könyvdíjért mások mellett Lisa Taddeo, Oyinkan Braithwaite és Margaret Atwood művei is versenyben voltak.

A londoni díjátadón – szintén az első fekete íróként – Bernardine Evaristo kapta az év szerzőjének járó trófeát. Az írónő Booker-díjas regénye, a Girl, Woman, Other az év legjobb fikciós műve lett. A Booker-díjat megosztva kapta Evaristo és Margaret Atwood, aki szintén versenyben volt a Brit Könyvdíjért. Mint mondta a zsűri, képtelenek voltak dönteni, így két szerzőt díjaztak.

Az újranyitott brit könyvesboltok körül arat a Black Lives Matter-láz

A Bricks and Mortar könyvesbolt június 15-én újranyithatott, miután márciusban a pandémia okán be kellet zárnia. A Nielsen BookScan könyvkutató cég felmérése alapján az újranyitástól kezdve június 20-ig összesen 3,8 millió könyvet értékesítettek, 33 millió font értékben, írja a The Guardian . Az eredmény 31%-al magasabb az egy évvel ezelőttihez képest.

Csndice Carty-Williams regénye egy nehéz sorsú fiatal jamaicai nőről szól. Bár a könyvet a fekete Bridget Jonesként kezdték népszerűsíteni, az írónő megjegyezte, hogy miközben eleinte maga is hajlott erre a jellemzésre, ez nem egészen állja meg a helyét. Hősének teljesen más a háttere, mint Helen Fielding regényalakjának. Hozzátette: “Queenie nem Bridget Jones, sohasem lehetne az”.

A Brit Könyvdíj kategóriadíjasai között szerepelt Oyinkan Braithwaite a My Sister, the Serial Killer című regényével, valamint Margaret Atwood is, akinek Testamentumok című regénye a legjobb hangoskönyv lett.

A British Book Awards (Nibbies) arany töltőtollhegyet mintázó díjait először 1990-ben adták át Londonban, az év könyve díjat 1994 óta ítélik oda.

Eljött a változás szele a brit könyviparban

Stig Abell, a díjat odaítélő zsűri tagja “korunk regényeként” méltatta a tavaly márciusban megjelent alkotást, amely szellemes, bölcs és égető kérdésekkel van tele. Olyannak ábrázolja a világot, ahogy egy fiatal szingli fekete nő látja – fűzte hozzá a szerző bátorságát dicsérve.

Néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a könyvesboltok újranyitottak az Egyesült Királyságban. A Black Lives Matter hatására a vásárlók a Harry Potter-könyvek mellett leginkább a fekete szerzők köteteit keresik. Előkelő helyen van Evaristo Booker-díjas könyve is. Sőt, a könyvpiac eladási listáit is két fekete szerző, Evaristo és Reni Eddo-Lodge vezeti.

A mozgalom hatására egyébként több fehér és fekete szerző osztotta meg közösségi oldalain, mennyi előleget kaptak egy-egy könyvükért, amelyből kiderült, hogy kevesebbet kapnak a színes bőrű szerzők.

Néhány hete egy tudományos kutatás is megjelent, amely alátámasztja azt a rendszerszintű hátrányos megkülönböztetést, amelyről eddig csak egyes, befutott szerzőktől lehetett hallani. Evaristo is élesen bírálta a könyvkiadók jelenlegi gyakorlatait, és könypiaci refomot remél. Egyébként ő írta a tanulmány előszavát.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3