Idén nem tart nyári szünetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
A könyvtárosok nem tartanak nyári szünetet, de az újranyitás előtt kikölcsönzött könyveket június 30-ig vissza kell vinni.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
A könyvtárosok nem tartanak nyári szünetet, de az újranyitás előtt kikölcsönzött könyveket június 30-ig vissza kell vinni.


A Google is úgy döntött, hogy hajlandó az Apple nyomdokaiba lépni, és az idei év végétől hullámokban elkezdi elérhetővé tenni a követés letiltását a Google Play-szolgáltatások keretrendszeren keresztül.

Nem ez az első eset, hogy az iPhone 13 széria kapcsán nagyobb energiaforrásokat emlegetnek, eddig azonban konkrét számokat senki nem közölt.

Azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között.

Egész nap színes foglalkozásokon vehetnek részt a MANK szentendrei galériáiba és a Régi Művésztelepre látogatók.

Amikor a hibrid ellenanyagot egerek orrába fecskendezték a megfertőződést megelőző vagy követő hat órában, akkor a vírus mennyisége jelentősen csökkent a rágcsálók tüdejében.

A kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot.

A galériák rendhagyó tárlatvezetésekkel, programokkal és napi két alkalommal galériatúrával készülnek.

Évente 10 millió utas választja az InterCity-vonatokat.
