6000 forintot kértek el az egri cukrászdában egy kávéért, nem volt elég pénz a vevőnél, és amit utána tett a pincér, arra nincsenek szavak
A gyanútlan vásárló csak egy kávét szeretett volna inni, innen pedig elszabadult a pokol.
A gyanútlan vásárló csak egy kávét szeretett volna inni, innen pedig elszabadult a pokol.
Léteznek természetes módszerek, hogy éberebb tudj maradni.
Ha a kalcium és a magnézium hiányzik belőle, akkor a kávé aluloldott lesz. Ellenkező esetben ennek a fordítottja igaz.
A borravaló csúszott félre.
Sokan el sem tudják képzelni a mindennapjaikat kávé nélkül.
Mi a közös egy tornacipőben, egy tojástartó dobozban és egy dinoszauruszban? Hogy mindegyikből lehet torta.
Az élelmiszerek, amiket megveszünk, gyakran nem olyanok, mint amilyennek elképzeltük őket.
A helyes táplálkozásra azért érdemes ebben a korban már különösen odafigyelni, mert az egészségtelen ételek sok olyan betegséget előidézhetnek, melyek 50 felett igen gyakoriak.
Foglalkoztatott téma a kávé maga, hiszen sok mellékhatásról és pozitív egészségügyi hatásról számoltak már be róla. Úgy tűnik viszont, hogy életünket is meghosszabbíthatja a kávé fogyasztás.
A majonézes kávé talán tényleg túlzás.
A mértékletességre és a megfelelő hidratálásra kell figyelni, ha el akarjuk kerülni a kávé negatív hatásait.
A válaszadók közül minden második (53 százalék) fogyaszt rendszeresen eszpresszót.
Még az instant kávé is csökkenthette a májbetegség kialakulásának kockázatát.
Brit kutatók vizsgálták, miként lehet jelentősen csökkenteni a kávé szénlábnyomát.
A kutatók újabb okot találtak arra, hogy miért érdemes elutasítani az elviteles kávét.
A filter eltávolítja és csökkenti a szívrohamok és az idő előtti halálozás kockázatát”.
Egy kutatás szerint azok az emberek, aki cukor és tej nélkül, feketén isszák a kávéjukat, könnyen pszichopatává válhatnak.
Ha úgy megízlelnél egy jó erős feketét március 21-én, akkor tudunk egy jó “receptet”, hogyan légy egyszerre menő és praktikus: fizess verssel!