Előfordulhat, hogy a kormány január elsejétől elveszi az iparűzési adót a településektől, a pénz egy közös állami kasszába kerül, s onnan osztják majd el az önkormányzatoknak. A Népszava azt írja, ez egyet jelentene az önkormányzatiság teljes kiüresítésével és ellehetetlenítésével, lévén, mára ez maradt az egyetlen érdemi saját bevétele a helyhatóságoknak. Az önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétele dinamikusan növekszik, 2010 óta közel megháromszorozódott, és ez a növekedési tendencia folytatódik. Bár az iparűzési adóval kapcsolatban számtalan észrevétel, felvetés, igény fogalmazódott meg az elmúlt években, átalakításról nem született döntés, tudatta a közigazgatási és területfejlesztési, a nemzetgazdasági és a pénzügyi tárca.

Lázár János az önkormányzati választás után két héttel azt mondta: „véget kell vetni annak a káros gyakorlatnak, hogy egyes településvezetők városuk fejlesztése helyett mulatságokra, fesztiválozásra, szavazatszerzésre tapsolják el a helyi vállalkozók által befizetett adót, majd sorban állnak a kormánynál, hogy nyújtson mentőövet, mert elfogyott a pénz.” Hipa egyébként nem minden faluban, városban vagy községben van, Magyarországon mintegy 300 településen származik belőle jelentősebb bevétel. Ahol nincs, ott az állam finanszírozza az önkormányzati feladatok ellátását. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) fideszes elnöke, Schmidt Jenő júliusban azt mondta, szerinte csak terv marad a kormány részéről a hipa elvonása, mert ez hatalmas felháborodást keltene, még azokon a településeken is, ahol kormánypárti a polgármester.