A temetkezési vállalkozók jól járhatnak az oltásellenesek miatt
Aki mostanában az amerikai Charlotte belvárosában járt, bizonyára észrevette azt a kisteherautót, amely ponyváján hirdeti, hogy „Ne oltasd be magad!” Ezzel az üzenettel az oltásellenesek bizonyára igazolva érezhetik magukat, csakhogy a felirat többi részéből kiderül, hogy mindez egy temetkezési vállalkozó, a Wilmore Funeral Home hirdetése.
A reklámmal pedig azt sugallják, hogy nekik bizony akkor pörög az üzletük, ha minél kevesebben oltatják be magukat a koronavírus ellen.

Amerikában a különböző koronavírus-vakcinák megjelenésével nagyban visszaesett a halálozások száma, és ma már szinte kizárólag csak olyanok halnak bele a Covid-19-járványba, akik nem vették fel az oltást.
A történetben azonban van még egy csavar, jegyzi meg a LADBible. A Wilmore Funeral Home temetkezési vállalkozás ugyanis nem létezik a nyilvántartásban. Aki az interneten rákeres a cégre, az láthatja, hogy a honlap a helyi egészségügyi szolgálat oldalára irányít, ahol bárki tájékozódhat arról, hogyan tudja felvenni a legegyszerűbb módon az oltást.
A kampány a BooneOakley reklámügynökség ötlete alapján indult
„Azt tapasztaltam, hogy a hagyományos hirdetések már nem működnek. Az olyan szlogenek, mint „az oltás működik”, „az oltás életet ment” csak összemosódnak azzal a rengeteg egyéb üzenettel, amivel bombáznak minket. Valami olyat szerettünk volna csinálni, ami más nézőpontba helyezi a témát, sokkolja és elgondolkodtatja az embereket” – nyilatkozta a CNN-nek David Oakley, a reklámügynökség vezetője.
Hozzátette, hogy azért indították a kampányt, mert azt szeretnék, ha mindenki beoltatná magát. Már azt hatalmas sikernek tekinti, ha csak egy ember is elmegy oltakozni a hirdetéseiket látva.
A furgonok akkor indultak el, amikor az emberek többsége kint volt az utcán, mert ment a várva várt NFL-meccsre. Szerették volna elérni, hogy aznap ne csak az amerikai fociról beszéljenek, hanem a furcsa furgonról is. Oakley azt is elárulta, hogy a helyi egészségügyi szolgálat vezetője meglehetősen kétkedve fogadta az ötletüket, hogy a nem létező temetkezési vállalkozó honlapjáról az ő oldalukra irányítsák az internetezőket, mert nem tudhatták, hogyan sül el a szokatlan reklámfogás. De végül beleegyeztek, és ettől lett a kampány hiteles.
A magyarországi járványhelyzetről és az oltási kampány jelenlegi állásáról ebben a cikkünkben olvashatsz.
Alkotmánybírósághoz fordult egy egészségügyi dolgozó, mivel túlzónak tartja a számukra kötelezően előírt védőoltást
Orbán Viktor július közepén jelentette be, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelezővé teszik a védőoltást, a határidő szeptember 15.