Sorra vették Dopeman korábbi vállalkozásait, ez a Digitális Polgári Körök első szégyene
Alaposan megalázták Dopemant, a Fidesz ezzel nem számolt.

Rovat
A Politikahír legfrissebb cikkei a Contextuson.
Alaposan megalázták Dopemant, a Fidesz ezzel nem számolt.

A leszármazott Szibériából küldte az üzenetet.

Azonnal megjelentek a TEK-esek.

Azonnal letartóztatták.

A Republikon Intézet friss adatai szerint nemcsak az elsődleges, hanem a másodlagos választói preferenciák terén is a Tisza Párt áll az élen.

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője országjáró körútja során szombaton Székesfehérvárra érkezett, ahol – mint azt előre bejelentette – beszédet is mondott. Ezt alig valamivel Orbán Viktor miniszterelnök immáron hagyománnyá vált tusványosi beszéde után tette meg, alkalmat adva rá, hogy a miniszterelnök megnyilvánulásaira is reagálni tudjon.

Igen érdekes gondolatokat mondott az akkor még ellenzékben lévő Orbán Viktor.

Ma délelőtt megtartotta Orbán Viktor a szokásos beszédét Tusványoson, amit ezúttal is nagy várakozás előzött meg. Többen is próbálták megtippelni, vajon mivel készül majd, köztük Török Gábor is, akit úgy tűnik, a kormányfő kitüntetett figyelemmel kísér.

Nem akárki lépett elő újra a sötétből és kegyetlen véleményt mondott a kormányról.

Magyar Péter belefojtotta a szót a kérdezőbe, majd durván leiskolázta.
