Ne kopogjon, most mondom fel!
– Service d’étage? – dugta be a fejét egy középkorú, kötényes nő, kezében két tekercs tartalék toalettpapírral és egy flakon felületfertőtlenítővel.
– Non, merci! Occupé! – intett felé hevesen az asszisztens a vasalódeszka mögül kibújva.
– Pardon, Monsieur – nézett körül gyanakvóan a szobaasszony, miközben tekintete végigpásztázott a székre állított kislámpán, a cipőkanálra kötözött mikrofonon és az ágy szélére terített, feszülő zakón. – Vous avez besoin de serviettes?
– Nem kellenek törölközők, asszonyom, egy országgyűlési válsághelyzetet magyarázok el – felelte magyarul Magyar Péter, miközben a kezét az asztalra fektette, mintha sajtótájékoztatón ülne. – Madame, s’il vous plaît, fünf Minuten.
– Most németül szóltál hozzá? – súgta oda az asszisztens rémülten.
– Brüsszelben mindent értenek, csak zárja be az ajtót – sziszegte a kormányfő. – Hol tartottunk? A határátlépésnél. Hogy ezt a határt lépték át a korábbi hatalom emberei.
– A cetli leesett – jegyezte meg fakó hangon az asszisztens, amint a huzat valóban lesodorta a sárga post-itet a radiátor mögé. – Megvan még a mondat az átműtött óvodásokról?
– A fejemben van minden, indítsd el a felvételt, mielőtt visszajön a felmosóvödörrel!
A kamera újra rögzíteni kezdett, Magyar hangja betöltötte a szobát, az asszisztens pedig lélegzetvisszafojtva fogta a cipőkanalat, miközben a folyosó felől hirtelen felharsant a szállodai porszívó monoton zúgása, közvetlenül a küszöb előtt parkolva le a gépet.
