Szövetségeskeresés a kávégép mellett
– Kik ezek? – nézett hátra Magyar Péter, miközben védelmezően a piros burkolat elé lépett.
– A svéd és a holland szakértői csapat – súgta a jegyző. – Újabb tízszázalékos elvonást akarnak a mezőgazdasági fejezetből, és be akarják vezetni a szén-dioxid-alapú bürokráciacsökkentési pótdíjat.
– Kizárt dolog – emelte fel a hangját a miniszterelnök. – A magyar gazdáknak minden cent jár. Ha kell, a teljes Kohézió Barátai blokkot idehozom. Tizenheten vagyunk, az már abszolút többség a folyosón is!
– De miniszterelnök úr – vetette közbe a delegátus –, a Kohézió Barátai közül a románok és a lengyelek épp most írnak alá egy külön megállapodást az írekkel a kárpótlási alapok átütemezéséről.
– Miről? – csattant fel Magyar. – Hát senkiben sem lehet bízni ebben a városban? Még a végén kiderül, hogy a visegrádi négyekből is csak én maradtam a folyosón, meg a büfés, aki nem tud visszaadni ötven centből!
– A szabályzat világosan fogalmaz – intett a jegyző a kockás füzetre mutatva. – A vétó érvényesítéséhez legalább két tagállami vezető egyidejű, dokumentált jelenléte szükséges a gépnél. Egyedül nem minősül eljárási cselekménynek, legfeljebb sajtóközleménynek.
– Akkor szövetségest keresünk – mondta elszántan Magyar Péter, majd a zsebéből előhúzott egy vastag, fekete filctollat. – Hívják ide a szlovákokat, a cseheket, vagy bárkit, aki nem akar több befizetést a közösbe!
– A csehek jelenleg a sajtóteremben magyarázzák, hogy miért támogatják a kompromisszumot – tette hozzá a delegátus lesütött szemmel. – Egyedül az ukrán delegáció tartózkodik a közelben, de ők hivatalosan nem tagjai a Tanácsnak, viszont nagyon szeretnének beszélni a tranzitról.
A miniszterelnök a fali órára pillantott: a plenáris ülés megkezdéséig alig tíz perc maradt, miközben a kávégép felől egyre türelmetlenebb morajlás hallatszott, és a folyosó kanyarulatában feltűnt egy ismerős, sötét öltönyös alak, kezében egy kétoldalú nyilatkozattal.
