Karikó Katalin és Merkely Béla is Széchenyi-díjat kapott március 15-én

Idén, 2021-ben is kiosztják a Kossuth- és Széchenyi-díjat. Dr. Karikó Katalin biokémikus is elismerésben részesült, aki a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszert dolgozta ki.

A koronavírus-járvány miatt idén is elmarad több, hagyományos március 15-ei helyszíni ünnepség. A Kossuth- és Széchenyi-díjak átadását is későbbre halasztják, de a díjazottak névsorát az ünnep napján nyilvánosságra hozták, a listát az MTI közölte.

Alábbi cikkünkben a Széchenyi-díjasokat szemlézzük.

Dr. Dávid Katalin művészettörténész kapta a Széchenyi-nagydíjat

Dr. David katalin muveszettortenesz szechenyi nagydij 2021
Dr. Dávid Katalin művészettörténész / Fotó: MTI

Dr. Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű tudományos pályafutása során a hazai egyházi múzeumok és gyűjtemények megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, különböző kultúrákon, illetve vallásokon átívelő, szakrális tárgyú művészettörténeti könyvei és esszéi, valamint Európa-szerte elismert tudományszervezői és kiállításrendezői munkája elismeréseként.

Alább közöljük a Széchenyi-díjasok listáját.

Dr. Csanády László orvos-biológus

Dr. Csanády László orvos-biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének igazgatója, Biokémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának ösztöndíjas kutatójaként végzett kiemelkedő színvonalú munkája, valamint a sejtekben található ioncsatornák vizsgálata terén elért eredményei elismeréseként.

Dr Csanady laszlo orvos biologus szechenyi dij 2021
Dr. Csanády László orvos-biológus / Fotó: Semmelweis Egyetem

Dr. Dunai László építőmérnök

Dr. Dunai László építőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának dékánja, Hidak és Szerkezetek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az acél- és öszvérszerkezetek méretezéselmélete, illetve tervezési metodikájának kidolgozása terén végzett, nemzetközileg is jelentős tevékenysége, valamint Budapest főváros történelmi hídjainak és acélszerkezeteinek felújításában vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként.

dr dunai laszlo epitomernok szechenyi dij 2021
Dr. Dunai László építőmérnök / Fotó: MTA

Dr. Halmai Péter közgazdász

Dr. Halmai Péter közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara Közgazdaságtan Tanszékének, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara Közpénzügyi Tanszékének egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a nemzetközi, illetve az összehasonlító gazdaságtan, a makroökonómia, valamint az agrár-közgazdaságtan területén végzett kiemelkedő tudományos munkája, különösen az európai integráció makroökonómiai összefüggéseinek vizsgálatában elért eredményei elismeréseként.

dr halmai peter kozgazdasz szechenyi dij 2021
Dr. Halmai Péter közgazdász / Fotó: MTA

Dr. Karikó Katalin kutatóbiológus

Dr. Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a gyógyszerkutatás és -gyártás területén elért, világszerte kiemelkedő jelentőségű eredményei, valamint a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszer kidolgozásával hozzájáruló, korszakalkotó munkája elismeréseként. Emellett az a megtiszteltetés érte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök asszonyságnak nevezte.

kariko katalin biokemikus koronavirus szechenyi dij
Dr. Karikó Katalin biokémikus / Fotó: Karikó hivatalos Facebook-oldala

Dr. Kemény Lajos Ferenc orvos

Dr. Kemény Lajos Ferenc Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a bőr és a mikrobák közti kommunikációban központi szerepet játszó mechanizmusok feltárása, illetve a bőrbetegségek kezelésére szolgáló, új fényterápiás eljárások kidolgozása terén elért eredményei, valamint a bőrgyógyászat és a klinikai immunológia oktatásában végzett magas színvonalú munkája elismeréseként.

dr kemeny lajos borgyogyasz szechenyi dij 2021
Dr. Kemény Lajos bőrgyógyász / Fotó: Karnok Csaba

Dr. Merkely Béla kardiológus

Dr. Merkely Béla kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének, valamint Sportorvostan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során elért, nemzetközileg is nagyra értékelt kardiológiai kutatási eredményei, elhivatott oktatói munkája, valamint kiemelkedően eredményes intézményvezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.

merkely bela koronavirus szechenyi dij 2021
Dr. Merkely Béla kardiológus / Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Dr. Mesterházy Ákos Ferenc agrármérnök

Dr. Mesterházy Ákos Ferenc agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. kutatóprofesszora, a korábbi Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növényvédelmi Intézetének volt egyetemi magántanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a növénypatológia és -nemesítés területén elért kiemelkedő, nemzetközi szinten is jelentős eredményei, valamint a búzában, illetve a kukoricában felhalmozódó mikotoxin méreganyag mennyiségének csökkentését célzó védekezési stratégia kidolgozójaként végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként.

mesterhazy akos ferenc agrarmernok szechenyi dij 2021
Dr. Mesterházy Ákos Ferenc agrármérnök / Fotó: MTA

Dr. Perczel András vegyész

Dr. Perczel András okleveles vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Szerves Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a fehérjekémia és a szerkezeti biológia területén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, valamint iskolateremtő kutatói-oktatói tevékenysége elismeréseként.

perczel andras kemikus vegyesz szechenyi dij 2021
Dr. Perczel András kémikus-vegyész / Fotó: ELTE

Dr. Poór Gyula orvos

Dr. Poór Gyula Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, valamint az Országos Mozgásszervi Intézet főigazgató főorvosa, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a csontritkulás, illetve az ízületi gyulladások kutatása és gyógyítása terén elért rendkívüli eredményei, valamint a Nemzeti Osteoporosis Program kidolgozásában vállalt kimagasló szerepe elismeréseként.

dr poor gyula orvos szechenyi dij 2021
Dr. Poór Gyula orvos / Fotó: MTA

Dr. Prokopp Mária művészettörténész

Dr. Prokopp Mária művészettörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritája Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az egyetemes és a magyar művészettörténet területén folytatott kiemelkedő színvonalú munkája, mély hivatástudatát megfellebbezhetetlen szakmai tudással ötvöző, könyvek, publikációk és ismeretterjesztő előadások sorát felvonultató életműve elismeréseként.

prokopp maria muveszettortenesz szechenyi dij 2021
Dr. Prokopp Mária művészettörténész / Fotó: MTI

Dr. Szabó György fizikus

Dr. Szabó György fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tudományos tanácsadója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az evolúciós játékelméletek kidolgozásában, illetve társadalmi problémákra történő alkalmazásában, valamint a komplex rendszerekben önszerveződést eredményező kölcsönhatások azonosításában elért, világviszonylatban is kimagasló eredményei elismeréseként.

szabo gyorgy fizikus szechenyi dij 2021
Dr. Szabó György fizikus / Fotó: MTA

Dr. Szakály Sándor történész

Dr. Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a történettudomány területén végzett több évtizedes, kiemelkedő jelentőségű kutatói munkája, különösen hazánk 1919 és 1945 közötti történelmi eseményeinek, illetve a korszak politika- és sporttörténetének kutatásában elért eredményei elismeréseként.

szakaly sandor tortenesz szechenyi dij 2021
Dr. Szakály Sándor történész / Fotó: Bodnár Patrícia

Dr. Szovák Kornél klasszika-filológus

Dr. Szovák Kornél Fraknói Vilmos-díjas klasszika-filológus, középkorkutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Medievisztika Tanszékének egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az ókori, illetve középkori magyar történelem írott forrásainak kutatása, feltárása és kiadása területén végzett értékőrző munkája, valamint a nemzetközi tudományos együttműködés keretében megvalósuló A magyarországi középkori latinság szótára című kötet elkészítésében vállalt kimagasló szerepe elismeréseként.

dr szovak kornek klasszikafilologus szechenyi dij 2021
Dr. Szovák Kornél klasszika-filológus / Fotó: MTA

Dr. Szöllősi János vegyész

Dr. Szöllősi János vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézete Biofizikai Tanszékének egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a sejtmembránon keresztül lejátszódó jelátviteli folyamatok modern biofizikai módszerekkel történő vizsgálata terén elért kutatási eredményei, valamint a biofizikai, illetve sejtbiológiai oktatásban végzett magas szintű munkája, továbbá kiemelkedő tudományszervezői tevékenysége elismeréseként.

dr szollosi janos vegyesz kemikus szechenyi dij 2021
Dr. Szöllősi János kémikus-vegyész / Fotó: MTA

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból