Aranyozott Porschék és a Szíriusz-menti zóna
– Te elhiszed, amit beszélsz, Gyuri? – kérdezte Jellinek, és leült a felmosóvödör peremére. – Kint arról cikkeznek, hogy Ádám egy monacói mélygarázsban parkoltatja a flottát. Kilencvenmillió eurós lakások, privát liftek, aranyozott felnik. Mi meg itt ülünk Szegeden, és azon veszekszünk, hogy kié a harmadik száraz kétszersült.
– A flotta fogalma relatív – válaszolta Matolcsy rendületlenül. – Az autó nem közlekedési eszköz, hanem a sebességbe kódolt gazdasági növekedés szimbóluma. Ádám csupán materializálta a magyar kreativitást a francia Riviérán.
– Hát persze, a kreativitást – morogta Szivek. – Én vezettem a vagyonkezelőt, láttam pár kreatív mérleget, de amit ti összehoztatok azzal a New York-i lofttal meg a svájci bankszámlákkal, az már a kortárs művészet kategóriája. Bús, te nem tudsz ebből valami NKA-pályázatot kihozni?
– Sajnos az NKA keretét már tavaly elvonták a rezsivédelmi alapba – tárta szét a kezét Bús Balázs. – De ha Ádám valóban a Szíriusz-menti gazdasági zónában kutat, ahogy Gyuri állítja, akkor felterjeszthetnénk egy népművészeti ösztöndíjra. Végtére is, az alapítványi pénzek eltüntetése lassan hungarikumnak számít.
– Ne gúnyolódjanak a magyar szellemi tőke csúcsteljesítményén – szólt rájuk Matolcsy, miközben ujjával láthatatlan grafikonokat rajzolt a priccs porába. – A jövőt nem a zárkában mérik. A jövő Ázsiában van, és Ádám ott képez stratégiai hídfőállást. Egy olyan ponton, amit a hazai ügyészség a földrajzi korlátai miatt fel sem tud fogni.
– Hacsak úgy nem – intett fáradtan Jellinek. – Mindenesetre jó lenne tudni, hogy a fenséges hídfőállás küld-e néha csomagot. Mondjuk kolbászt. Vagy kávét. Mert a börtönkonyha babfőzeléke már a harmadik napja nem felel meg a versenyképességi kritériumoknak.
Bús Balázs ekkor abbahagyta a zoknik teregetését, megállt a cella közepén, és halk, bizonytalan hangon a társaság felé fordult.
– Mondjátok csak… Viktor tud erről az egészről? Tényleg hagyja, hogy itt rohadjunk a szegedi végállomáson?
