Mit is takar az OCD?
Az OCD (obsessive-compulsive disorder), vagyis az obszesszív-kompulzív (kényszeres) zavar egy krónikus, élethosszig fennálló mentális betegség. Egészen 1877-ig nagyon keveset lehetett tudni erről, amikor is Carl Westphal német pszichiáter definiálta azt. Néhány évtizeddel később, 1895-ben Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja megpróbálta feltárni az OCD mögött meghúzódó okokat. Véleménye szerint a kényszergondolatok a (általában szexuális) vágyak elnyomása miatt alakulnak ki. Napjainkban a szakemberek úgy tartják, hogy neurobiológiai, genetikai, viselkedéses, kognitív és környezeti faktorok kombinációjának hatására alakulhat ki az OCD.
Epidemiológiai kutatások alapján bolygónk lakosságának 2-3%-a (tehát ötven ember közül legalább egy) él kényszerbetegséggel, ez azt is jelenti, hogy az obszesszív-kompulzív zavar a negyedik leggyakoribb pszichiátriai betegség. Ez az arány a világon több mint 100 millió, Magyarországon pedig 200-300 ezer főt jelent. Ahogy azt az elnevezés is sejteti, az OCD-vel élőkre jellemzőek a rögeszmés gondolatok és a kényszeres, már-már rituálészerű tevékenységek.
Habár ez a két tünet minden érintettnél jelen van, akadnak egyéb „alkategóriák” is. Az első és legismertebb tünetcsoport a tisztasággal kapcsolatos. „Ha nem csillog-villog minden, akkor valami rossz fog történni” – ilyen és ehhez hasonló gondolatok eredményezik a rögeszmés takarítást. Szintén ide kapcsolható még a rendtartás és a szimmetriára való törekvés is. Sőt, az ismételgetés is lehet az OCD egyik jele. Erről első kézből Ashley Dawson divatmodell edukálja a követőit a közösségi platformjain. A hipochondria és a dolgok felhalmozása a kevésbé ismert kényszeres tünetek listáját bővítik.
Rögeszmék kontra kényszerek
Az OCD esetében a rögeszmék olyan impulzusok vagy képek, amelyek betolakodnak a gondolatainkba és szorongást okoznak.
A leggyakoribb obszessziók közé tartoznak a fertőzéstől való félelem, a perfekcionizmus és a nem kívánt szexuális gondolatok. Ezeket az érintettek úgy próbálják csökkenti, hogy belevetik magukat egy másik gondolatba vagy tevékenységbe.
Mindenki egy kicsit OCD-s?
Tévhit: Mindannyian kicsit OCD-sek vagyunk.
Igazság: Ez egy komplex zavar, amely megnehezíti a mindennapi élet vezetését. Nem ragaszthatjuk rá mindenkire ezt a címkét, csak mert szereti a rendet, hiszen egy hivatalos diagnózis felállításához ennél több mindennek kell teljesülnie.
Tévhit: Az OCD kizárólag a rendről és tisztaságról szól.
Igazság: Ahogy arról fentebb is szó esett, a kényszerzavar esetében csak az obszesszió és kompulzus kettőssége az állandó – az, hogy ezek mivel kapcsolatosak, egyénenként változik. Mi több, mind a gondolatok, mint a cselekvések változhatnak és kiegészülhetnek az idő előrehaladtával. Tehát nem minden OCD-vel élőnek makulátlan a környezete (de ha igen, azt sem kedvtelésből teszi).
Tévhit: Biztos nem tudnak relaxálni.
Igazság: Sajnos a lenyugvás a kényszeres emberek számára roppant nehéz. Idővel és kezelés nélkül a jelen lévő gondolatok egyre szorongatóbbá válhatnak és át is vehetik az irányítást az élet fölött.
Mit lehet tenni a stigmatizálás és a tünetek ellen?
A tévhitek mellett előítéletek is jelen vannak az OCD körül. Egy korábbi cikkünkben már szó esett a tabuk negatív hatásairól – ez a kényszerbetegség esetében sincs másképp. A külvilágból érkező stigmatizálás romboló hatással van az érintettek produktivitására és szociális kapcsolataira. Mi több, mindezek miatt szégyent és félelmet is érezhetnek a betegségük és az előítéletek miatt. Utóbbi miatt hajlamosak lehetnek arra, hogy magukba zárkózzanak, és egyedül próbálják megoldani a nehézségeiket. Ez késleltetheti a segítségkérést, és a terápia kezdetén is felmerülhetnek problémák, például a rendszeres jelenléttel kapcsolatban.
Sok kamasznak a karantén tanulsága a mentális egészség fontossága volt
A Bristoli Egyetem és a Nemzeti Egészségügyi Kutató Intézet közegészségügyi kutatóiskolájának szakértői szerint a diákok szorongása valóban javult az elmúlt időszakban.
Kapcsolódó cikk
Az előítéletek nem csak a terápiás folyamatra, hanem az önértékelésre is negatív hatással vannak. Az OCD-vel élők elkezdhetik önmagukat is stigmatizálni és megbélyegezni. Amint ez a folyamat elindul, egyre magatehetetlenebbek lesznek. Ezzel bele is kerülnek egy ördögi körbe: az önállóság hiánya miatt szükségük van másokra, de mégis elkerülik a társas eseményeket.
Mivel az OCD tünetei és az azokat övező stigmák a mindennapi élet számos területére kihatnak, fontos megfelelő megoldásokat találni. Jó kiindulópont lehet a megküzdési stratégiák széles tárháza. Ezen módszerek közé tartozik többek között a testtudatosság és a különböző relaxációs technikák. Utóbbit a kényszeres személyek 35,9%-ánál használják. Terápiák során gyakran alkalmaznak kognitív-viselkedés terápiát (CBT) is, amely során a kliensek a gondolatok és a cselekedetek kapcsolatáról tanulnak. Súlyosabb esetekben a terápiát kiegészítik gyógyszeres kezeléssel is. A szelektív szerotonin visszavétel-gátló (SSRI) gyógyszerek (mint például az antidepresszánsok) a szerotonin szint megnövelése által csökkentik a szorongás érzését, ezzel enyhítve a tüneteken. Emellett fontos az érintettek bátorítása, ezzel is segítve az előítéletek negatív következményeinek az enyhítését.
Mindezek mellett egy másik (és talán a legfontosabb) megoldást a pszichoedukáció jelentheti.
Ez érvényes úgy a családra és barátokra, mint a publikumra. Ehhez nagyban hozzájárul a média, hiszen az nagy hatással van a közönség attitűdjére.
Egy amerikai kutatás, amelyet három évvel ezelőtt készítettek, bebizonyította a tévéprogramok és publikációk pozitív hatásait. Számos filmben és sorozatban megjelenítenek kényszeres karaktereket – utóbbira tökéletes példa Monica a Jóbarátokból –, így prezentálva azt a széles nyilvánosság felé, hogy nem ördögtől való ezen mentális zavar.
A világ két arccal – mentális betegségek és kezelőjük megítéléséről
Ha az ember meghallja a pszichiáter szót, rögtön leszedált, üres tekintetű betegek orvosaira gondol, esetleg őrültekére, elmebetegekére. A pszichológus esetében pedig általában egy irattömbbe firkáló, bólogató, de mélyen hallgató személy képe jelenik meg előttünk. Valljuk be, ez az általános reakció, amin nem segít, hogy a média is hasonlóképp prezentálja. Ugyanakkor a valóság ennél jóval árnyaltabb.
Kapcsolódó cikk
Az irodalom kedvelői is találhatnak maguknak olyan könyveket, amelyek szórakozva edukálnak az OCD-ről. Heather Stuart epidemiológus szerint mindezek segíthetnek az előítéletek leküzdésében, és javulhat mások gondolkodása úgy a betegségről, mint az azzal élőkről.
Egy tanulmány rávilágított Vincent van Gogh több mentális betegségére is
Csak a legkritikusabb időszakokban hagyott fel a festéssel.
