2. A beszéd előfutára: a dallam és a ritmus előzte meg a komplex nyelvet
Több evolúciókutató és nyelvész álláspontja szerint a zenei elemek, mint a pitch, a dallamívek és a ritmus, jóval megelőzték a strukturált humán nyelv kialakulását. Ezt a korai kommunikációs formát proto-nyelvnek vagy muzikális kommunikációnak nevezik, amelyben az ősemberek még nem szavakkal, hanem modulált hanghordozással és ritmikus kiáltásokkal fejezték ki szándékaikat és érzelmi állapotaikat.
A dallamos hangképzés evolúciós előnyt jelentett a veszélyek jelzésében, az udvarlásban és az anya-gyermek kapcsolatban egyaránt. Az érzelmileg túlfűtött, variálható magasságú hangadás képessége lehetővé tette, hogy a törzs tagjai szándékaikat nagy távolságból is félreérthetetlenül közvetítsék. A modern nyelvekben fellelhető intonáció és hanglejtés a mai napig ennek az ősi zenei kommunikációnak a lenyomatát őrzi.
A zenélés és a beszéd az agyban szorosan átfedő hálózatokat használ, különösen a hallókéreg és a motoros területek összeköttetéseiben. A dallamfelismerés és a ritmusérzék korai kifejlődése teremtette meg azt a neurológiai alapot, amelyre később a bonyolult szintaxisra épülő emberi nyelv ráépülhetett. Ez a fajta vokális kapcsolattartás nemcsak az apró gyermekek gondozásában vált létfontosságúvá, hanem egy egyetemes lélektani kihívás kezelésében is.
