4. Auditív tészta vagy valódi adaptáció: Steven Pinker elmélete és a modern válaszok
A kognitív pszichológus Steven Pinker 1997-ben váltott ki heves tudományos vitát azzal a kijelentésével, hogy a zene nem biológiai adaptáció, hanem csupán auditív nassolnivaló. Pinker érvelése szerint ahogy a sajttortát sem az evolúció hozta létre, hanem mi szellemi találékonysággal kombináltuk a zsír és a cukor iránti ősi igényünket, úgy a zene is csak egy olyan technológia, amely meglévő képességeinket ingerszerkezetként ingerli.
A szkeptikus álláspont szerint a zene eltűnése semmilyen biológiai hátrányt nem jelentene az emberiség számára, mert az csupán a nyelv, az érzelmi hangadás és a mozgásvezérlés melléktermékeként jött létre. Ezt a nézetet sokáig az evolúcióbiológia nullhipotéziseként kezelték, ami kutatások sorát sarkallta arra, hogy igazolják vagy cáfolják a zene önálló biológiai funkcióját.
A modern neurobiológiai és antropológiai kutatások többsége ma már elveti a tiszta melléktermék-elméletet. Az agy specifikus zenei hálózatai, a zenei képességek korai felbukkanása a csecsemőknél, valamint a zene és az immunrendszer, illetve a hormonháztartás közötti mély kapcsolat mind arra utalnak, hogy a zeneiséget a természetes szelekció közvetlenül formálta az emberi faj törzsfejlődése során.
