Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, ahol Szabó K. István, Berettyán Nándor, Márkó Eszter, Szász János, Vidnyánszky Attila, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja majd a közönség, és ahol már a héten felváltja az online próbákat a személyes munka.

Átalakítások is zajlanak a Nemzeti Színházban

Vidnyánszky Attila igazgató a színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a nézőknek, akik elhanyagolható számban kérték vissza az eladott jegyek árát, ami, mint mondta, azt bizonyítja, hogy ragaszkodnak a színházhoz. Emellett köszönetet mondott munkatársainak, akik ebben a nehéz időszakban is végig helytálltak. Mint ismert, a hvg.hu nyilvánosságra hozta a színház nézőtéri adatait, amelyek finoman fogalmazva is rosszak. Jelenleg ugyanis a nagyszínpadon csak minden második néző fizet a jegyért, ami teljesen unikum a hazai színházak körében. Tehát nem csak a koronavírus-járvány okoz nehézséget Vidnyánszky-féle vezetésnek.

Az igazgató elmondta, hogy a színház csaknem 20 éves épületében jelenleg átalakítások, karbantartási, felújítási munkálatok zajlanak, de a héten a színészekkel is elkezdik a munkát a színházban. “Az igazi visszatérés majd akkor lesz, ha végre játszhatunk” – hangsúlyozta, felidézve, hogy két produkció éppen elkészült, amikor le kellett állni a próbákkal: a Tizenhárom almafa a bemutatóig jutott, a Forró mezők premierjét már nem tudták megtartani.

Vidnyánszky Attila Nemzeti Színház Folyóirat
Vidnyánszky Attila Rendező, A Nemzeti Színház Igazgatója / Fotó: Mti

A jövő évadra visszatérve kiemelte, hogy új szlogenjük lesz: “Nemzeti Színház. A nemzet színháza.” Mint hozzátette, vidéken, a határon túl, a nemzetközi színtéren is jelen vannak, mindenféle társadalmi réteg, nézői csoport felé nyitnak, fesztiválokat rendeznek. Elindul a Szia színház elnevezésű projekt is, egy színházi ifjúsági alkotóműhely, amelyben gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekkel foglalkoznak.

A tervek szerint a magyar dráma napjához kapcsolódóan szeptember 19-én szerveznék meg a színház nyílt napját, bemutatóval, nyilvános főpróbával.

A sok bizonytalanság miatt azonban nem idén ősszel, hanem csak jövő év áprilisában rendezik meg nemzetközi fesztiváljukat, a MITEM-et – mondta az igazgató.

Csíky András kapta 2020-ban a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját

A céh tagjai titkos szavazással ítélték oda az életműdíjat a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjának – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. Csíky András 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Szentgyörgyi István Művészeti Intézet színész szakán 1953-ban diplomázott. A pályát a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának alapító tagjaként kezdte, ahol igazgató is volt.

A tervek szerint a 2020/2021 évadban elsőként Márai Sándor Kassai polgárok című művét mutatják be szeptemberben, Szabó K. István rendezésében. Az idén, folytatva az együttműködést a Gyulai Várszínházzal, Márai-napokat tartanak Gyulán, várhatóan augusztus végén – tette hozzá.

A karanténhelyzet jól hatott Szász Jánosra, őszintébbé tette

A Gobbi Hilda Színpadon Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című mesejátékát állítja színpadra Márkó Eszter, szintén szeptemberi premierrel. Ez az első előadása a színháznak, amely kisgyerekeknek szól – emelte ki Vidnyánszky.

A Gobbi Hilda Színpadon tervezik műsorra tűzni októberben Móricz Zsigmond Forró mezők című művét, amelyet Berettyán Nándor rendez. Novemberben pedig Csehov Ivanov című drámáját Szász János rendezésében, aki már több alkalommal is dolgozott Csehov drámáin, de most először rendezi az Ivanovot. Mint Szász János a sajtótájékoztatón elmondta, úgy látja, hogy a karanténhelyzet, az elgondolkodás és bezártság jól hatott a munkára, sokkal bátrabbá és őszintébbé teheti az embert.

Szasz Janos Rendezo Nemzeti Szinhaz
Szász János Rendező Szombathelyen, 2018-Ban / Fotó: Wikimedia Commons

Vidnyánszky Attila két nagyszínpadi előadást rendez. William Shakespeare Rómeó és Júlia című darabját decemberben tűzik műsorra. A rendező – aki csaknem 30 éve állított színpadra utoljára Shakespeare-drámát – az élet és halál nagy kérdéseit, a szerelmet középpontba állító darabot sok zenével, tiszta előadásmóddal képzeli el. A liberalizmus diszkrét bája munkacímmel készülő produkció bemutatóját az évad második felében tervezik. Mint mondta, Dante Isteni színjátéka és Petronius Satyriconja lesz a darab forrása.

Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változata 2021-ben Eirik Stubo rendezésében lesz látható, aki videóüzenetében nagy kihívásnak nevezte a történet színpadra állítását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a regény kiváló alapanyag egy színházi előadáshoz. A főszerepet alakító Udvaros Dorottya kiemelte: a sokrétű történetben két ember között mély érzelmi kötődés alakul ki, amit izgalmas lesz a színpadon ábrázolni. Egy színész számára ez egy olyan feladat, amibe érdemes “belehalni” – fogalmazott.

10 lecke az életről, amit a 101 éve született Szabó Magda tanított nekünk

Mert lehetne írni arról, hogy micsoda feledhetetlen, csodás nőalakokat köszönhetünk neki. Vagy lamentálni, hogy micsoda égbekiáltó igazságtalanság volt évekre mellőzni, csak mert nem volt elég kommün-kompatibilis a származása. Lehetne írni szülővárosa, Debrecen fontosságáról, óriási műveltségéről, varázsos szüleiről, akiknek műveltségét köszönhette, legendás nagy szerelmükről férjével, Szobotka Tiborral, az oly gazdag életmű lezáratlanságáról, és sok egyébről.

Az évad második felében lesz még látható Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének színpadi változata Aleksandar Popovski rendezésében, valamint Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című műve, amelyet Rátóti Zoltán rendez.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.