Végigkövethetjük, hogyan változott az emberiség viszonya ahhoz, amit ma már a legintimebb magánügyünknek tartunk: a székeléshez.

Illemhelytörténelem: a nyilvános, közösségi tértől a fülke magányáig

Ma már teljesen természetes, hogy kimegyünk a mosdóba, és magunkra zárjuk az ajtót. De mindez még a 19. században is teljességgel elképzelhetetlennek tűnt. Európában az 1800-as években terjedt el a fürdőszoba, miután a vizet bevezették a magánlakásokba is. Azelőtt az emberek nyilvános fürdőkbe és illemhelyekre jártak, ahol szórakozhattak és beszélgethettek, miközben mellesleg a kis- és nagydolgukat is elvégezték.

A Bright Side segítségével felidézzük ezeket a letűnt korokat, és a történelmi tények segítségével végigkövethetjük, hogyan fejlődött közösségi térből a lakás legkisebb helyiségévé a fürdőszoba és a vécé, ahova még családtagjainkat sem szívesen engedjük be, ha éppen bent tartózkodunk.

A tisztálkodás mint közügy

Kozvece Koztisztasag Regen 1

Az ókori rómaiaktól a középkorig a férfiak és a nők nyilvános fürdőkbe jártak tisztálkodni. Az állam által fenntartott közfürdők a napi tisztálkodás és a társasági élet többfunkciós színterének számított. A hideg, meleg és forró vizű medencéken kívül tárolóhelyiségeket, tornatermet és könyvtárat is magukba foglaltak. Létezett olyan intézmény, ahol akár 1600 ember is szórakozhatott egyszerre.

A privát szféra fogalmát nem ismerték

Kozvece Koztisztasag Regen 2

A városokban a latrinákat a kertek, termőföldek mellé telepítették. Mivel egyszerre több ember számára alakították ki a nyilvános illemhelyeket, az i. e. 1. században a rómaiak társas tevékenységnek tekintették az ürítést, ami manapság a leginkább privát tevékenységünknek számít, így ez elképzelhetetlen.

Közös lakomákat is rendeztek a fürdőkben

Kozvece Koztisztasag Regen 3

Néhányan ma az elsődleges funkciókon túl beszélgetni vagy a ruhájukat megigazítani is járnak a nyilvános mosdókba. A rómaiak a tisztálkodáson és a vécézésen kívül étkeztek, játszottak és fogat is mostak a fürdőkben, számukra ez teljesen természetesnek számított. Új ismeretségeket kötni is a fürdőkben lehetett a legkönnyebben. Egy tanulmány szerint, amely a régi közfürdők csatornáinak tartalmát elemezte, a rómaiak édességeket, a tenger gyümölcseit valamint  szárnyasból, bárányból, marhából, kecskéből, disznóból és szarvasból készült ételeket fogyasztottak a fürdőkben. Kockákkal és érmékkel játszottak, egyesek még kézimunkáztak is közben.

Közös szivacsot használtak

Kozvece Koztisztasag Regen 4

Mivel még nem létezett vécépapír, ezért az ókori rómaiak bot végére erősített tengeri szivaccsal törölték ki a feneküket. A legmeglepőbb, hogy ezek az eszközök is nyilvánosak voltak, amelyet sós vagy ecetes vízben tartottak a következő használatig a latrinák mellett.

A család minden tagja megtalálta a maga szórakozását

Kozvece Koztisztasag Regen 5

A római kortól a középkorig koedukált fürdők működtek, később pedig már családi eseménynek számított fürdőzni menni. Az előkészületek már otthon elkezdődtek, és teljesen megszokott látvány volt, hogy a gyerekek és az apa fehérneműben vonultak az utcán a fürdő felé.

Szabad téren 

Kozvece Koztisztasag Regen 6

A középkorban bárki elvégezhette a dolgát az utcán: elegendő volt egy lépcsőfeljárót, hidat vagy bármilyen egyéb nyilvános helyet találni, ha valakire rájött a szükség. A középkor vége felé azonban már egyre inkább odafigyeltek a köztisztaságra és a higiéniára. A hatóságok visszahozták a római korból megismert nyilvános latrinákat, hogy az emberek ne az utcán végezzék el a dolgukat. A legnagyobb latrinákat gyakran a hidakra telepítették, ahonnan egyenesen a folyóba pottyanthattak.

A latrinák borzasztó bűzt árasztottak, főleg nyáron

Kozvece Koztisztasag Regen 7

A középkorban a várkastélyokban már külön lyukas padlós helyiségeket alakítottak ki a külső falba süllyesztve vagy a falhoz építve, amely már hasonlított a mai fülkénkre. A végtermék az épület alján gyűlt össze. A latrinákból közvetlenül a pöcegödörbe vagy a kastély körüli árokba került a trágyalé. A szag különösen nyáron volt orrfacsaró, mert a csöveken keresztül a meleg levegővel visszaszállt a latrinákig.

Kézzel tisztították 

Kozvece Koztisztasag Regen 8

A vécék csak fokozatosan terjedtek el a 18. századtól. Még a század közepén is a latrinák használata számított általánosnak, amelyet éjjel takarítottak és ürítettek ki a pöcegödörtisztítók. Ez a szolgáltatás a legjobb városrészekben 24 óránként működött, a szegényebb negyedekben ennél ritkábban jártak.

A szemetet az utcára dobták

Kozvece Koztisztasag Regen 9

Régen a köztisztaság a gazdagok privilégiumának számított. Angolvécé hiányában Edinburgh-ben „Gardyloo!” kiáltással figyelmeztették a ház lakói a járókelőket, hogy pillanatokon belül a nyakukba zúdulhat az éjjeli tartalma az ablakból. A kifejezés a francia Prenez garde a l’eau!” megfelelője, ami azt jelenti, hogy „vigyázz, jön a víz!” Ez a gyakorlat egészen a 19. századig megmaradt, amíg be nem vezették a szennyvízcsatornát.

A fertőzések melegágya

Kozvece Koztisztasag Regen 10

Miután Európa-szerte a városokban elterjedt a csatornahálózat, exponenciálisan csökkentek a kolerából és a hastífuszból eredő halálozások. Így jöttek rá, hogy a kolerát a szennyezett víz terjesztette. Az első orvos, aki ezt felismerte, dr. John Snow volt, aki térképek alapján beazonosította a fertőzés forrását Londonban: egy ház alatt található szennyvízülepítő egy kútba szivárgott. Snow munkája nem csupán a járványtan egyik első mérföldköve, hanem a nyugati típusú közegészségügyi rendszer kiindulópontja.

Ha pedig kíváncsi vagy, milyen közvécéket telepítettek tavaly Tokióban, olvasd el ezt a cikkünket!  

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hollandia-eutanazia-gyermek-sophie-hermans-2026

Eutanázia Hollandiában: „Súlyos, gyógyíthatatlan állapotban volt!” – Először segítettek halálba egy 12 évesnél fiatalabb gyermeket

Gyermekeutanázia Hollandiában egy olyan visszafordíthatatlan orvosi lépést jelentett 2025 végén, amely alapjaiban rázta meg a társadalom etikai és jogi határait az évtizedek óta tartó viták után. Vajon milyen mély, eltitkolt szenvedés vezethetett oda, hogy a történelem során először alkalmazzák a legszigorúbb életvégi protokollt egy 12 évesnél fiatalabb betegen?

katasztrofavedelem-budapesti-vihar-viharok-tuzoltok-2026

„Három autóra zuhant!” – Elképesztő videón a fővárosban pusztító vasárnapi ítéletidő

A Katasztrófavédelem, a budapesti vihar és a tűzoltók azonnali beavatkozása áll a hétvégi eseményekről szóló hivatalos jelentések középpontjában. A vasárnap délután Budapestet elérő viharos időjárás jelentős károkat okozott a főváros több pontján, ezért az egységeknek igen rövid idő alatt rendkívül sok helyszínre kellett kivonulniuk a riasztások nyomán. A hirtelen lecsapó zivatar miatt a segélyhívó központok folyamatosan fogadták a lakossági bejelentéseket.

idojárás-előrejelzés-ma-2026-felhőszakadás-eső

„Vége a nyugalomnak!” – Országos riadót rendeltek el az érkező égi háború miatt – Időjárás-előrejelzés ma

A vihar, a HungaroMet előrejelzése és a felhőszakadás tartja lázban az országot a hét utolsó napján. Vasárnap délutántól ugyanis több hullámban érkező, helyenként heves zivatarok csapnak le a hazai tájakra, miközben a hőség napközben még a 31 és 37 fok közötti tartományban tetőzik. A megérkező csapadék minden megyében elsőfokú riasztást vont maga után.

e-roller-ittas-vezetes-1-8-millio-buntetes-jogsi-bevonas-2026

„1,8 milliós büntetés egyetlen esésért a rendőr előtt!” – Brutális árat fizetett az ittas e-rolleres

Sok gyanútlan e-rollerest éri hatalmas meglepetésként, amikor kiderül, hogy egy ittas rajtakapás esetén a rendőrség egyáltalán nem egy ártalmatlan biciklistaként, hanem egy felelőtlen autóvezetőként kezeli őket az eljárás során. Egy friss és megdöbbentő eset tökéletesen rávilágít arra a súlyos joghézagra, hogy miközben a KRESZ papíron még mindig nem ismeri az egyre népszerűbb elektromos rollereket, a hatóságok a fokozódó társadalmi felháborodás nyomására már kíméletlen szigorral, milliós bírságokkal sújtanak le a balesetet okozókra.

m1-autopalya-baleset-toltestava-kamion-kisbusz-tragedia-2026

Nyolc emberi életet követelt a hajnali pokol az M1-es autópályán: elalvó sofőrök rohanhattak a halálba

Felfoghatatlan tragédia rázta meg az országot péntek hajnalban, miután két egymást követő tömegszerencsétlenségben nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán. A hatóságok elsődleges vizsgálatai szerint a végzetes ütközéseket a volán mögötti elalvás okozhatta, ám a háttérben meghúzódó koncessziós tényezők egy sokkal komolyabb állami vizsgálat elindítását vetítik előre.

christian-eriksen-osszeeses-ujraelesztes-kardiologia-sportpszichologia-2026

Dráma élő adásban: Itt a videó, amikor Christian Eriksen összeesett – kiderült az oka, kísért a 2021-es tragédia, azonnal kórházba szállították a dán klasszist

Pontosan 5 évvel a futballtörténelem egyik legdrámaibb pillanata után a sportvilág már nem csupán egy csodával határos túlélésként tekint a 2021-es Európa-bajnokságon történtekre. A pályán összeeső dán klasszis sokkoló esete egy teljesen új korszakot nyitott a prevenciós sportkardiológiában, a hordható okostechnológiák alkalmazásában és a sportpszichológiában egyaránt.

kammerer-zoltan-god-akkumulatorgyar-zajszennyezes-samsung-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel, már a fideszes gödi polgármester szerint is van baj az akkugyárral: „Még a halottak is felébrednek”

Fordulat állt be a gödi akkumulátorgyár körül kialakult pattanásig feszült helyzetben, miután a kormánypárti támogatással megválasztott polgármester is hivatalosan elismerte a gigaberuházás okozta elviselhetetlen környezeti terhelést. A településvezető a legfelsőbb szintekhez fordult beavatkozásért, miközben a helyiek szerint az éjszakai zajszennyezés már a fizikai elviselhetőség határait súrolja a lakott területeken.

eltex-kft-salgotarjan-akkumulator-hulladek-salgo-patak-szennyezes

„Azt állították, üres a telep, de…” – Kiszivárgott képek buktatták le az Éltex Kft. salgótarjáni akkumulátortárolóját

Súlyos környezetvédelmi és hatósági ügy borzolja a kedélyeket Salgótarjánban, miután a nyilvánosságra került fényképek tanúsága szerint akkumulátor-hulladékot tárolnak az Éltex Kft. helyi telephelyén. Bkar a vállalat vezetése korábban határozottan tagadta, hogy hulladékkezelési tevékenységet végeznének a területen, a csomagolásokon jól látható feliratok ellentmondanak a hivatalos közleményeiknek.

idojaras-elorejelzes-ma-hidegfront-nagy-eso-zivatar-magyarország-junius

„Ekkor jön csak igazán a java…” – Meteorológusok figyelmeztetnek: brutális fordulatot vesz az időjárás! Mutatjuk, mikor mossa el az eső az országot

Megérkezett az ország fölé a jelentős csapadékot hozó hidegfront, amely hétfőn már országszerte záporokat és zivatarokat okozott. Bár a hét elején elsősorban elszórt viharokra kell számítani, a meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a java még hátravan, és szerdán országosan is kiadós esőzések várhatók.