Gondoltad volna, hogy bizonyos ételek fogyasztása öregedéshez vezethetnek?
Plusz 20 évet is jelenthet az egészségtelen táplálkozás szervezetünk számára! A megoldás, hogy életkorunknak megfelelő állapotba kerülhessen újra a testünk, a tányérunkon kezdődik.
A betegségeknek csupán 10%-áért tehetők felelőssé a gének. Kialakulásuk 90%-ban az életmódra és környezeti tényezőkre vezethető vissza. Ezek hihetetlen módon képesek károsítani és öregíteni a testet. Tehát ebből a szempontból is igaz, hogy az vagy, amit eszel.
Egyes élelmiszerek jobban felgyorsítják a test elhasználódásának, azaz öregedésnek a folyamatát, mint mások. Ezeket jobb, ha teljesen elhagyjuk vagy a minimálisra mérsékeljük a fogyasztásukat és a lehető legritkábban nyúlunk hozzájuk.

Cukor

Biztosan kijelenthetjük, hogy a cukor vezeti a mindenféle szempontból kerülendő élelmiszerek listáját. Testünk állapota szempontjából is fontos, hogy minél kevesebbszer szerepeljen táplálkozásunkban, ezért a szakértők a cukor és a cukorhelyettesítők teljes elhagyását javasolják. A cukor még az agyunkra is kihat. Károsítja a hippocampust, az agynak azt a részét, mely a memóriáért és az érzelmek szabályozásáért felelős. Helyett együnk steviat, aminek a glikémiás indexe nulla.

Kapcsolódó cikk

Gyulladáskeltő ételek

Egyénenként változó lehet, hogy kinél mi vált ki gyulladást. Azonban a tejtermékek és a glutén tartalmú élelmiszerek a leginkább hajlamosak erre. A gyulladás pedig testünk vészhelyzetben adott válasza. Ha a test megfelelően működik, a gyulladásnak 72 órán belül meg kell szűnnie. Ha ennél tovább tart, azt jelenti, a biokémiai rendszerben valami baj van. Hogy ezt megelőzhessük, együnk gyulladásgátló élelmiszereket, mint a kurkuma, a friss zöldségek vagy a sötét leveles zöldségek.

Feldolgozott húskészítmények

A kolbász, a virsli, a felvágottak és a bacon is szerepelnek ezen a listán. Tudjuk, hogy a húsalapú étrend szoros összefüggésbe hozható a magasabb testtömeg indexszel és azt is tudjuk, hogy a túl sok egészségtelen telített zsír növeli az ösztrogén szintet. A cukorbetegség, a metabolikus szindróma, a mell-, a petefészek- és az endometrium rák bizonyos típusainak kialakulásában is nagy szerepe van az ösztrogén hormon túlsúlyának. Feldolgozott húsok helyett fogyasszunk szabadtartású állatok friss húsát vagy próbáljunk ki vegetáriánus ételeket.

A cikk a Bright Side angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hollandia-eutanazia-gyermek-sophie-hermans-2026

Eutanázia Hollandiában: „Súlyos, gyógyíthatatlan állapotban volt!” – Először segítettek halálba egy 12 évesnél fiatalabb gyermeket

Gyermekeutanázia Hollandiában egy olyan visszafordíthatatlan orvosi lépést jelentett 2025 végén, amely alapjaiban rázta meg a társadalom etikai és jogi határait az évtizedek óta tartó viták után. Vajon milyen mély, eltitkolt szenvedés vezethetett oda, hogy a történelem során először alkalmazzák a legszigorúbb életvégi protokollt egy 12 évesnél fiatalabb betegen?

katasztrofavedelem-budapesti-vihar-viharok-tuzoltok-2026

„Három autóra zuhant!” – Elképesztő videón a fővárosban pusztító vasárnapi ítéletidő

A Katasztrófavédelem, a budapesti vihar és a tűzoltók azonnali beavatkozása áll a hétvégi eseményekről szóló hivatalos jelentések középpontjában. A vasárnap délután Budapestet elérő viharos időjárás jelentős károkat okozott a főváros több pontján, ezért az egységeknek igen rövid idő alatt rendkívül sok helyszínre kellett kivonulniuk a riasztások nyomán. A hirtelen lecsapó zivatar miatt a segélyhívó központok folyamatosan fogadták a lakossági bejelentéseket.

idojárás-előrejelzés-ma-2026-felhőszakadás-eső

„Vége a nyugalomnak!” – Országos riadót rendeltek el az érkező égi háború miatt – Időjárás-előrejelzés ma

A vihar, a HungaroMet előrejelzése és a felhőszakadás tartja lázban az országot a hét utolsó napján. Vasárnap délutántól ugyanis több hullámban érkező, helyenként heves zivatarok csapnak le a hazai tájakra, miközben a hőség napközben még a 31 és 37 fok közötti tartományban tetőzik. A megérkező csapadék minden megyében elsőfokú riasztást vont maga után.

e-roller-ittas-vezetes-1-8-millio-buntetes-jogsi-bevonas-2026

„1,8 milliós büntetés egyetlen esésért a rendőr előtt!” – Brutális árat fizetett az ittas e-rolleres

Sok gyanútlan e-rollerest éri hatalmas meglepetésként, amikor kiderül, hogy egy ittas rajtakapás esetén a rendőrség egyáltalán nem egy ártalmatlan biciklistaként, hanem egy felelőtlen autóvezetőként kezeli őket az eljárás során. Egy friss és megdöbbentő eset tökéletesen rávilágít arra a súlyos joghézagra, hogy miközben a KRESZ papíron még mindig nem ismeri az egyre népszerűbb elektromos rollereket, a hatóságok a fokozódó társadalmi felháborodás nyomására már kíméletlen szigorral, milliós bírságokkal sújtanak le a balesetet okozókra.

m1-autopalya-baleset-toltestava-kamion-kisbusz-tragedia-2026

Nyolc emberi életet követelt a hajnali pokol az M1-es autópályán: elalvó sofőrök rohanhattak a halálba

Felfoghatatlan tragédia rázta meg az országot péntek hajnalban, miután két egymást követő tömegszerencsétlenségben nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán. A hatóságok elsődleges vizsgálatai szerint a végzetes ütközéseket a volán mögötti elalvás okozhatta, ám a háttérben meghúzódó koncessziós tényezők egy sokkal komolyabb állami vizsgálat elindítását vetítik előre.

christian-eriksen-osszeeses-ujraelesztes-kardiologia-sportpszichologia-2026

Dráma élő adásban: Itt a videó, amikor Christian Eriksen összeesett – kiderült az oka, kísért a 2021-es tragédia, azonnal kórházba szállították a dán klasszist

Pontosan 5 évvel a futballtörténelem egyik legdrámaibb pillanata után a sportvilág már nem csupán egy csodával határos túlélésként tekint a 2021-es Európa-bajnokságon történtekre. A pályán összeeső dán klasszis sokkoló esete egy teljesen új korszakot nyitott a prevenciós sportkardiológiában, a hordható okostechnológiák alkalmazásában és a sportpszichológiában egyaránt.

kammerer-zoltan-god-akkumulatorgyar-zajszennyezes-samsung-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel, már a fideszes gödi polgármester szerint is van baj az akkugyárral: „Még a halottak is felébrednek”

Fordulat állt be a gödi akkumulátorgyár körül kialakult pattanásig feszült helyzetben, miután a kormánypárti támogatással megválasztott polgármester is hivatalosan elismerte a gigaberuházás okozta elviselhetetlen környezeti terhelést. A településvezető a legfelsőbb szintekhez fordult beavatkozásért, miközben a helyiek szerint az éjszakai zajszennyezés már a fizikai elviselhetőség határait súrolja a lakott területeken.

eltex-kft-salgotarjan-akkumulator-hulladek-salgo-patak-szennyezes

„Azt állították, üres a telep, de…” – Kiszivárgott képek buktatták le az Éltex Kft. salgótarjáni akkumulátortárolóját

Súlyos környezetvédelmi és hatósági ügy borzolja a kedélyeket Salgótarjánban, miután a nyilvánosságra került fényképek tanúsága szerint akkumulátor-hulladékot tárolnak az Éltex Kft. helyi telephelyén. Bkar a vállalat vezetése korábban határozottan tagadta, hogy hulladékkezelési tevékenységet végeznének a területen, a csomagolásokon jól látható feliratok ellentmondanak a hivatalos közleményeiknek.

idojaras-elorejelzes-ma-hidegfront-nagy-eso-zivatar-magyarország-junius

„Ekkor jön csak igazán a java…” – Meteorológusok figyelmeztetnek: brutális fordulatot vesz az időjárás! Mutatjuk, mikor mossa el az eső az országot

Megérkezett az ország fölé a jelentős csapadékot hozó hidegfront, amely hétfőn már országszerte záporokat és zivatarokat okozott. Bár a hét elején elsősorban elszórt viharokra kell számítani, a meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a java még hátravan, és szerdán országosan is kiadós esőzések várhatók.