Telkes Máriát, a Napkirálynőt ünnepli ma a Google. A magyar származású biofizikus tette le a napenergia hasznosításának alapjait, munkáit számos alkalommal elismerték.

A Google kereső főoldalán mindennap megjelennek emblémák, olykor egy-egy jeles nap alkalmából, vagy ha egy feltalálót ünnepelnek. Néhány napja a tervezés hőse előtt, Gae Aulenti előtt tisztelget, akinek életútjáról mi is megelékeztünk ebben a cikkünkben. Ma a magyar származású kémikus és biofizikus Telkes Máriát ünnepli a Google, aki 1900. decemberében született Budapesten. Olyannyira nagy feltaláló volt, hogy még az Economic Times is beszámolt az életútjáról a Google emlékezése nyomán.

Tanulmányait a mai Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, ahol 1924-ben szerezte meg doktori fokozatát.

Ugyanebben az évben egy clevelandi klinika biofizikai laboratóriumában kezdett el dolgozni az Egyesült Államokban, ahol nem sokkal később az osztály vezetőjének is megválasztották. Ezekben az években végzett kutatásai során az agysejtekre és azok infravörös sugárzásának vizsgálatára összpontosított, a kutatásai eredményeként sikeresen kifejlesztett egy elektromos fényképezőgépet, ami mérőműszerként szolgált a sugarak erősségének számításakor.

Kapcsolódó cikk

A kutató az 1930-as évek végén Bostonba költözött, ahol az egyik legnevesebb műszaki egyetemen kezdett el tanítani. Az oktatás mellett pedig azzal kísérletezett, hogy milyen módon lehetne elraktározni és a mindennapokban hasznosítani a napenergiát.

Telkes Mária neve alatt több tucat szabadalmat és felfedezést tartanak számon, a legnevezetesebb ezek közül az első napház kifejlesztése, illetve az a napenergiával működő tengervíz-sótalanító készülék, amely a második világháború során a katonák alapvető felszerelésévé vált és rengeteg életet mentett meg. A kutató tehetségét és munkásságát számos alkalommal elismerték.

Karrierje során elnyerte többek között az amerikai Női Mérnökök Társaságának életműdíját, az Amerikai Tudományos Akadémia kitüntetését és az Amerikai Napenergia Társaság Charles Greeley Abbot-díját is. A The New York Times 1934-ben a 11 legsikeresebb amerikai nő között tartotta számon, halála után pedig örök emléket állítottak neki az Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében, ezzel tisztelegve a magyar feltaláló előtt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet