A frissen megválasztott elnök már a jövő hét elején elkezdi a bürokratikus alapok kiépítését, miközben a szervezet nyomozati elnökhelyettese kijelölte azokat a konkrét ügyeket, amelyekkel a hivatal megkezdi az elszámoltatást.

Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöke az RTL Házon kívül című műsorában tisztázta, hogy a szervezet körüli feszültségek ellenére nem halogatják az operatív elindulást. Kedden reggel nekilát felépíteni az intézmény törzsét, miközben hétfőn az illetékesekkel egyeztet arról, hol kaphat ideiglenes irodát a felálló gárda. Bár a parlament egyelőre csak a nyomozati elnökhelyettest, Tasnády Katalint választotta meg, a közpénzügyi, vádképviseleti és fellebbviteli posztok betöltetlensége nem akasztja meg a munkát. Unger jelzése szerint amilyen korán csak lehet, felhívja Hantosi Istvánt, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnökét az új pályázatok kiírása miatt, ám a helyettesek személyébe nincs beleszólása. A hivatal felépítését nem most kezdi elgondolni a politika, a szakmai viták és parlamenti meghallgatások már korábban kirajzolták, milyen kemény ellenállásra számíthat az intézmény. Ebben az átvilágítási hullámban kapott hangsúlyt Unger Anna elszámoltatási terve is, aki a félmilliárd forint feletti pénzosztások átvilágítását tűzte ki célul.

Szeptember végén indulnak a nyomozások az NVVH-nál

Az elnök nagyságrendileg 150 fős hivatali létszámmal számol, amelynek legalább a felét nyomozati ügyekre csoportosítják át. Azt kérte Tasnády Katalintól, hogy a lehető leggyorsabban állítsa össze a kívánt szakemberek névsorát, akiket a rendőrségtől, a NAV-tól és az ügyészségtől fognak átrendelni vagy átkérni. Unger Anna bízik abban, hogy a tényleges nyomozati munka szeptember végén megkezdődhet. Bár a konkrét célpontokat a vizsgálatok sikerének védelmében nem nevezte meg, kijelentette, hogy a nyomozati elnökhelyettes már kiválasztotta az első ügyeket. Sok olyan eljárást vesznek át, amelyek más hatóságoknál már folyamatban vannak. A stratégiáról elmondta, hogy kis és nagy ügyekhez egyszerre látnak hozzá, egy plasztikus hasonlattal élve pedig hozzátette, nem pecázgatna a zavarosban, hanem egy halászhajóról terítené le a hálókat, amelyek biztosan fognak majd ügyeket.

A saját kezdeményezésű vizsgálatok előtt azonban egy objektív kockázatértékelési módszertant kell kidolgozniuk, hogy senki ne váodhassa a hivatalt azzal, pofára szelektál a célpontok között. Unger ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az állami szereplőknek az egy éven belül megkötött, gyanús szerződéseknél azonnal közbe kell lépniük, mert azokat még meg lehet támadni a bíróságon.

Unger Anna szerint a hivatal elnöke nem egy Sherlock Holmesba oltott Robin Hood

A nyilvános vitákra és a Tisza Párt szavazói felől érkező bírálatokra reagálva Unger tisztázta, nem a népszerűségért vállalta a feladatot. Megfogalmazása szerint 1990 óta most van először reális esély arra, hogy a korrupciós ügyek ne álljanak meg politikai nyomásra, és a bűnüldözők ne ijedjenek meg az ismert nevektől. Leszögezte, őt telefonon senki nem utasíthatja, és ha például Magyar Péter hívná fel egy konkrét ügyben, neki is csak annyit tud mondani, hogy tegye meg a hivatalos állampolgári bejelentést.

A hivatal elnöke nem egy Sherlock Holmesba öltözött Robin Hood, aki egyedül kinyomozza és aztán elkobozza a vagyont.

Azt is készséggel elismerte, hogy szakmai szempontból nem ő, hanem a nyomozásokat irányító Tasnády Katalin a hivatal legfontosabb vezetője. Unger szerint sok a félreértés a szerepe körül, pedig a feladata nem a csodatevés. Az ő dolga az, hogy megszervezze a stáb hátterét a négy szakmai helyettes alatt, és védőfalat húzzon köréjük a politikai megkeresésekkel és a külső nyomással szemben. Unger szerint tisztességes és jogszerű elszámoltatás lesz, mert az utolsó pillanatig van mit visszaszerezni a közvagyonból.