Fordulat az orosz-ukán háborúban? „Ukrajna megnyerheti ezt a háborút” – véli az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy interjúban elmondta, mire számít Oroszország ukrajnai háborúját illetően.

Szerző
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy interjúban elmondta, mire számít Oroszország ukrajnai háborúját illetően.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője arról számolt be, hogy Kijev a háború kezdete óta 63 országból összesen 6824 külföldi zsoldost hívott be Ukrajnába.

Továbbra is nő a háborús bűnlajstrom, az oroszok tagadnak.

Kulcsár Edina új párja kedvelte elsőként a fotót Instagramon.

Az ukrán csapatok még mindig védik Mariupolt, illetve ami még megmaradt belőle, de meg vannak számolva a napjai.

A kanadai quebeci egészségügyi minisztérium a koronavírushoz kötődő adatokat akart közzétenni, helyette lábpornó került ki a Twitter-oldalukra.

„Begyújtottunk”, indulhat a sonkafőzés – írja posztjában a miniszterelnök.

Mivel Orbán Viktor az ellenzéki sajtót hosszú ideje ignorálja, Fókuszcsoport Ádám maga vágott össze egy interjút vele.

Egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását is elrendelte a hivatal.
