Nagyon baljós terveket vázolt fel Putyin bizalmasa
A Kreml retorikájával összhangban megkérdőjelezte Ukrajna függetlenségét és az „ukrán államiságot áltörténetnek” nevezte Putyin legközelebbi szövetségese, Dmitrij Medvegyev.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
A filmek és sorozatok világában nem szabad elfeledkeznünk a rövidfilmek kategóriájáról sem, hiszen évről évre számtalan országban rendeznek rövidfilm fesztiválokat, ahol neves díjakkal jutalmazzák az első helyezetteket.

Elmondása szerint traumatizálta a végeredmény.

Már kívülről is „gyanúsan elázottnak” tűnt a népszavazási lap.

Ha az űrlények figyelnek minket, úgy gondolhatják, a színész a Föld védelmezője.

A gyerekek számára kifejezetten traumatizáló lehet.

Márki-Zay Péter, bár listavezetőként bejutott az új Országgyűlésbe, azt mondta, Hódmezővásárhelyre akar fókuszálni.

Három szabályt kötött ki.
