Juhász Márió

Fekete Zaj: Háromnapos zajkoncsertó festői helyen

Pár éves kihagyás után újra egy háromnapos, sötét elvonulással kecsegtet a Fekete Zaj. A Mátrafüredtől néhány kilóméterre fekvő Sástó partján megrendezésre kerülő fesztivál könnyen megközelíthető a fővárosból is, így a város autentikus, indusztriális zajkoncsertóját profi zenészek által produkált zajokra cserélheti az arra vágyó közönség.

Aki már volt Mozsdón, az tudja, mi a rossz

Az Erkölcsi Mozsdo zenekar 2015-ben bukott felszínre a pincesötétből, hogy aztán ugyan oda alászállva mérgezze és gyógyítsa a tiszta és tisztátalan lelkeket egyaránt. A banda saját trash-koncertsorozatot is menedzsel. Megfordultak már az underground szcéna „upper” szekciójában is, töretlenül árasztva a hangot a „vérgejzírből”. A zenekar tagjaival beszélgettünk. 

JAK-tábor: Ilyen a dokumentarista lét elviselhetetlen könnyűsége

Huszonkilencedik alkalommal is tartogat meglepetéseket a József Attila Kör tábora. A JAK-táborban érezhető volt, hogy a KMTG körüli ügy számos táborozó hangulatát még mindig befolyásolja. És idén az új tagok megválasztása mellett terítéken volt az új elnök megválasztása is.

Juhász Márió: Camino

Juhász Márió verse: Camino. “Téged is elnyelt a mellékutca / végtelen méhe. Addig volt / bőröd a fal, ami éjszaka, mint / egy gótikus templom / borzongató simogatása / vesz körül, ingerel.”