Nem sok város szenvedi meg úgy a világjárvány kulturális hatásait mostanában, mint a francia riviérán található Cannes. Május 12-én kezdődött volna ugyanis a Cannes-i Filmfesztivál, de a mozi egyik legnagyobb seregszemléje idén elmarad. A világjárvány azt a kérdést is felvetette, hogy szükség van-e egyáltalán filmfesztiválokra.

Siker, pénz, csillogás – kell ez nekünk?

A városnak tehát ebben az évben már nem kell az előkészületekkel sürgölődnie: a vörös szőnyeget nem kell tisztítóba vinni, a szállodáknak sem szükséges a kelleténél alaposabban feltölteni a pezsgőkészleteiket. A hölgyek mentesülnek a magassarkúviseléstől (2015-ben több női meghívottat nem engedtek be lapostalpú cipőben!), mert sem tűsarkúban, sem balerinában nem lesz módjuk részt venni a rendezvényen, írja a The Guardian.

Nok Cannes Filmfesztival
2018-Ban A Színésznők A Metoo-Mozgalom Mellett Álltak Ki A Cannes-I Vörös Szőnyegen / Fotó: David Fisher/Rex/Shutterstock

Eleinte megpróbálták későbbi időpontra halasztani és kényszermegoldások bevetésével (vajon milyen maszkokban vonultak volna a sztárok a vörös szőnyegen?) megszervezni. Végül mégis amellett döntöttek a szervezők, hogy ebben az évben inkább nem rendezik meg. A nagy őszi fesztiválok, mint például a velencei vagy a torontói megtartása jelenleg szintén kérdéses még. Mint az élet megannyi vonatkozásában, a világjárvány a filmfesztiválok esetében is megmutatta, mennyire kiszolgáltatott a szegmens. Valamint azt a kérdést is felvetette, hogy egyáltalán szükség van-e még filmfesztiválokra?

Cannes 2019: A pornófilmbe illő filmjelenetek miatt botrányba fulladt egy vetítés

Botrányba fulladt Abdellatif Kechiche visszatérése Cannes-ba. Hat évvel az Adéle élete 1-2. fejezet című filmjének fődíja után a tunéziai származású francia rendezőnek a hivatalos versenyprogramba meghívott Mektoub, My Love: Intermezzo című filmjét olyannyira negatívan fogadta a csütörtök esti bemutatón a közönség, hogy a főszerepet alakító Ophélie Bau még a vetítés alatt távozott a teremből.

Vessünk egy pillantást a tavaly Cannes-ban debütált filmekre: Élősködők, Volt egyszer egy Hollywood, Portré a lángoló fiatal lányról, Az Atlantiak, Fájdalom és dicsőség. A Cannes-i Filmfesztivál tehát szétválasztja a jót a középszerűtől, új és ismert tehetségeket emel fel. Kijelöli az év további részében érvényes menetrendet a filmes szakmában. Megkerülhetetlen zsinórmérték.

Fontos kereskedelmi funkciója mellett – a filmipar egyik legfőbb piacának számít – mára Cannes lett a mozi mint művészeti ág egyik klasszikus jelképe.

A baletthoz vagy az operához hasonlóan itt is elegáns, ünnepi öltözetben illik megjelenni, még akkor is, ha éppen a Kung Fu Panda bemutatójára ülünk be. Thierry Frémaux fesztiváligazgató is ezt az elitista álláspontot erősíti. 2018 óta nem vehettek részt a versenyprogramban a Netflix és az Amazon által készített alkotások, mert moziban nem vetítik őket. Frémaux olyannyira konzervatív, hogy a virtuális fesztivál lehetőségét is elvetette. Az esemény első embere szerint ugyanis a fesztivál lelke, története, eredményessége szenvedne csorbát, ha az online térbe kerülne.

Világ filmfesztiváljai, egyesüljetek!

Frémaux álláspontján túl azonban félő, hogy ha az esetleges virtuális eseménynek sikere lenne, feltehetnénk a kérdést, hogy mi szükség van az „igazi” fesztiválra. Ha tényleg a filmekre fókuszálunk, akkor minek a felhajtás, a vörös szőnyeg, a jachtokon tartott privát partik, ahova minket, földi halandókat nem is hívnak meg? A fenntarthatóság és takarékosság korában, amikor az emberiség legújabb küzdelmeiről szóló filmopuszokat promózzák, ez még maszkban is hatalmas képmutatásnak számít.

Indul a We Are One Filmfesztivál, az első online filmmustra

A történelmi jelentősségűnek számító, május 29-én kezdődő tíznapos We Are One Filmfesztivált a New York-i székhelyű Tribeca Enterprises szervezi – írja a Variety. A Tribeca produkciós irodát még 1989-ben, a manhattani Tribeca-negyedben alapította Robert De Niro és Jane Rosenthal producer. Az 1990-es évekig, a filmesek büdzséjét tekintve jobban megérte Vancouverbe vagy Torontoba vinni a készülő produkciók nagyvárosi jeleneteit.

Aztán az is lehet, hogy Cannes-nak hamarosan nem is lesz választása. Május 29-én kezdődik ugyanis a történelmi jelentőségű We Are One Fesztivál, amely a világ legnagyobb filmes seregszemléinek tíz napon át tartó streaming-programja lesz – minden Cannes-i kapaszkodjon meg: a YouTube-on! Berlin, Velence, a Sundance és Toronto mellett természetesen Cannes is fontos esemény és nem szabad lemondani róla. De most a döntéshozók és a filmrajongók esélyt kapnak, hogy átgondolhassák a prioritásokat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.