Alessandro Michele, a Gucci kreatív igazgatója olyan szemléletváltást hozott a céghez, amelynek az egész divatiparra is hatása lehet. A mostani kampányuk ismét a fenntarthatóság jegyében született, és olyan legendás környezetvédő is szerepel benne, mint Jane Fonda.

Ikonikus környezetvédőket nyertek meg a kampánynak

A klímavészhelyzet és a koronavírus-járvány is változásra készteti az egyik legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező iparágat, a divatszakmát. Anna Wintour, a Vogue főszerkesztője kijelentette, hogy alapjaiban változtatni kell, nem szabad mindig csak az újdonságokat hajszolni. Az Amerikai Divattervezők Tanácsa is érzékeli a problémát és a fenntarthatóság mellett voksol.

Lil Nas X Gucci Kampany
Lil Nas X / Fotó: Harmony Korine / Gucci

A Gucci divatház egy ideje már a zöldülés útjára lépett azzal, hogy évente mindössze két, évszaktól független kollekcióval rukkol elő, valamint igyekszik csökkenteni a cég környezetterhelését. Pár hete látványos, állatokat felvonultató kampánnyal jöttek ki.

Gucci believes that sustainability is about fostering respect: respect for the people we share our planet with as well as for the environment. #GucciOffTheGrid #AlessandroMichele @alessandro_michele

No Description

A mostani Gucci Off The Grid elnevezésű kollekcióval is hűek maradtak a megkezdett folyamathoz, a fenntarthatóság jegyében bontakoztatva ki a kreatív ötleteiket. Alessandro Michele kreatív igazgató olyan sztárokat nyert meg az újrahasznosítást fókuszba helyező kampányhoz, mint Jane Fonda, Lil Nas X, King Princess, Miyavi és David de Rothschild, akik vállalták a modellkedést.

Jane Fondát ismét letartóztatták klímatüntetésen, egy hét alatt másodjárra

Jane Fonda színésznőt második alkalommal – először pénteken, 11-én – tartóztatták le egy hét alatt. Ezúttal is Washingtonban, pénteken, amikor is szintén tüntetett a klímakatasztrófa miatt. A Grace and Frankie sorozatbeli társa, Sam Waterston is mellette volt a demonstráció során, akit szintén rendőrök kísértek el.

A hírességek olyan örök alapdarabokat viselnek, amelyek újrahasznosított, organikus, biogazdálkodásból és fenntartható forrásból származó alapanyagokból készültek. A cég által megalkotott Gucci Equilibrium gyűjtőfogalom az arra való törekvést mutatja, hogy Föld és minden lakójának sorsát jobbá kívánja tenni a cég.

Kalandorok a metropoliszban

A „városi felfedezőkről” szóló kampányvideót még a karantén előtt forgatták Los Angeles-ben.

Academy Award-winning actress, producer, author, activist and founder of #FireDrillFriday @JaneFonda appears in #GucciOffTheGrid campaign, the new collection by @alessandro_michele designed for those mindful of their environmental impact. #JaneFonda says the climate crisis is the defining issue of our time. “Demand that your government officials invest in clean energy infrastructure. Global economists agree that it’s the top investment we can make, both in terms of climate benefits and having the highest stimulus effect during the time of pandemic when so many jobs need to be created.” The campaign is shot by photographer and director #HarmonyKorine with creative direction by #AlessandroMichele and art direction by @christophersimmonds. See the collection through link in bio and discover @gucciequilibrium, the House’s commitments and actions to reduce its environmental footprint and protect nature, while supporting people’s rights and championing inclusivity and respect, so that everyone in the global #GucciCommunity is free to express their authentic, diverse selves.

No Description

Legendás piros tüntetőkabátját, a 80 év felett is a környezetvédelem egyik legaktívabb legendájaként számontartott Fonda elegáns, de visszafogott szabású, krémszínű kosztümre cserélte. Lil Nas X egy kis fából készült emelvényen üldögél rozsdabarna kordbársony nadrágjában és farmerkabátban. De Rothschild, aki szintén lelkes környezetvédő, igazán otthon érezheti magát a zöld környezethez passzoló darabokban.

A divatipar egyre nyitottabb a plus size modellekre, Barbie Ferreira a Jacquemus új sztárja

Mint korábban kiderült, Bella Hadid modell a Jacquemus SS20 kampány egyik sztárja, de természetesen nem ő az egyetlen, aki a márkát képviselheti. Hadid mellett a francia márka nyári kollekciójának reklámarca, Barbie Ferreira is részt vesz a kampányban, írja a .

„A fakunyhó és az egyszerűség bemutatása a hagyományos életmóddal való kiszakadás, szakítás érzékletes metaforája, hogy a nagyvárosi környezetben „fogvatartott” emberek is megélhessék az „Off The Grid” természetközeliség élményét” – magyarázza a cég a kampány mögötti elgondolást.

@janefonda leads the cast of the campaign for the first Gucci sustainable line which also includes David Mayer de Rothschild @thelostexplorer, @lilnasx, @kingprincess69 and @miyavi_ishihara. They each wear pieces from the #GucciOffTheGrid collection, standing and sitting in a treehouse in the city, ready to-as the line’s label suggests-open the door to a new beginning. Gucci Off The Grid is created using recycled, organic, bio-based and sustainably sourced materials, including ECONYL®, made from regenerated Nylon coupled with solvent-free recycled polyester as well as leftovers from Gucci’s manufacturing processes. #AlessandroMichele @alessandro_michele Music: “I Can See Clearly Now” (J. Nash) © 1972 Nashco Music Inc / Ashco Music Inc / CP Masters BV Courtesy of Warner Chappell Music Italiana Srl (P) 1972 Sony Music Entertainment UK Limited Courtesy of Sony Music Italy S.p.A

No Description

Michele szerint a kollekció csapatmunka végeredménye, mindenki hozzátette a magáét.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A reklámfilmben is megjelenik az emberek közötti párbeszéd, miközben valami újat alkotnak közösen. Elképzeltem, hogy építhetnénk közösen egy kunyhót a város közepén, ahogy a gyerekek a játszótéren játszanak. Mindenkinek részt kell vennie az építkezésben vagy fel kell ismernie, hogy a bolygónk igenis létezik, ott is, ahonnan nem úgy tűnik vagy messze van[/perfectpullquote]

– a kreatív igazgató szavai meglehetősen aktuálisak.

Az utolsó ecsetvonás: férfidivat egyenesen a műteremből

Különleges darabokban pózoló modellek tarkítják egy londoni műterem megnyugtató káoszát. A The Observer Design legújabb férfidivat-összeállítását Matt Small képzőművész műtermében, vagy ahogy ő nevezi, „a történések székhelyén” fotózták, a ruhákat Helen Seamons divatszerkesztő válogatta.

A kollekció kiegészítőit, amelyek a nagy luxusmárkák aranytojást tojó tyúkjainak számítanak az értékesítés szempontjából, jó eséllyel elkapkodják majd a fizikai és virtuális üzletek polcairól. A Fonda javaslatára környezetbarát technikával színezett, fekete bőr elemekkel díszített, sárga és narancssárga szütyők, hátizsákok és táskák a legkelendőbb termékeknek ígérkeznek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.