Így tesszük tönkre a jó hírnevünket ismerőseink körében anélkül, hogy észrevennénk

Adunk néhány hasznos tippet, mire figyeljünk viselkedésünkkel, kommunikációnk során, hogy ne veszítsük el mások rokonszenvét.

A renoménk a tét

Mindannyian arra vágyunk, hogy családtagjaink, barátaink és ismerőseink ismerjék el a jó tulajdonságainkat és nézzenek fel ránk. Ám néha éppen mi magunk romboljuk le a hosszú idő alatt felépített kedvező képet magunkról néhány meggondolatlan szavainkkal vagy viselkedésünkkel. Az emberek pedig a maguk módján értelmezik ezeket a jeleket.

A Bright Side összegyűjtött néhány olyan szituációt, amikor úgy tesszük tönkre saját jó hírnevünket, hogy észre sem vesszük.

Érzelmi zsarolás

Johirnev Erodalasa 1

Ha egy közös ismerős előléptetésének hírére a „Most komolyan?!” visszakérdezéssel reagálunk, azt észrevétlen, bár nagyon zavaró érzelmi zsarolásnak fogja érzékelni a másik fél. Ehelyett tegyünk inkább pozitív kijelentést, ami jobban illik a helyzethez.

Képmutató magyarázkodás

Johirnev Erodalasa 2

Ha visszautasítunk valakit, akkor azt tegyük meg egyértelműen. Ha arról kezdünk el beszélni, hogy milyen nagyszerű ember a másik, akkor az csak ront a helyzeten.

A felelősségvállalás elkenése

Johirnev Erodalasa 3

Vannak emberek, akik sohasem hibáznak. Igyekeznek kibújni már a gyanúsítás alól is, még mielőtt a felelősségüket firtatni kezdenék. Az emberek nem bíznak meg azokban és nem kedvelik azokat, akik nem tudnak felelősséget vállalni.

Állandó sértődöttség

Johirnev Erodalasa 4

Ha folyton sértődötten reagálunk vagy ok nélkül irigykedünk másokra, akkor a többiek sem felnőttként, hanem hisztis gyerekként fognak kezelni minket.

Nem vesszük komolyan a saját problémáinkat

Johirnev Erodalasa 5

Néha nem vesszük komolyan a saját érzéseinket sem, nem beszélünk róluk másoknak, pedig már csak az nyugtatólag hatna ránk, ha megosztanánk a gondjainkat a környezetünkkel. Ha sosem beszélünk a félelmeinkről másoknak, azt gondolhatják rólunk, hogy nagyon erősek vagyunk, és az ő érzéseikről sem érdemes velünk beszélni.

Mentségként használjuk a „rendszerint” szót

Johirnev Erodalasa 7

Ha azzal próbáljuk mentegetni magunkat egy hibánk miatt, hogy márpedig általában meg tudjuk ugrani az adott feladatot, az csak még szánalmasabbá és elviselhetetlenebbé tesz minket mások szemében. Célravezetőbb, ha egyszerűen csak elnézést kérünk.

Nem vesszük komolyan a vágyainkat

Johirnev Erodalasa 8

Ha folyton elhanyagoljuk a saját szükségleteinket és vágyainkat mások problémái miatt vagy azért, mert bizonytalanok vagyunk magunkban, akkor a többiek sem fognak a saját vágyaikkal foglalkozni. 

Folyton rosszul érezzük magunkat

Johirnev Erodalasa 9

Néha mindannyian fáradtak és elviselhetetlenek vagyunk, de vannak, akik szinte mindig ilyenek. Velük egy idő után senki sem akar barátkozni, mert ez a negatív hozzáállás taszítja az embereket.

Konkrétumok nélküli vádaskodás

Johirnev Erodalasa 10

Néha a vita hevében mondhatunk butaságokat, pedig tudjuk jól, hogy oda kéne figyelnünk arra, mi csúszik ki a szánkon. Fogalmazzunk konkrétan és magyarázzuk meg, mi is a bajunk. Ha csak általánosságban vagdalkozunk, az olybá tűnik, mintha nem lenne semmi mondanivalónk, csak veszekedni akarunk.

Leszóljuk saját magunkat

Johirnev Erodalasa 11

Ha nem kellő tisztelettel beszélünk saját magunkról, azzal a másik szemében a magunk értékét kérdőjelezzük meg. Az önértékelésünk is csorbát szenved, ha magunkat dagadtnak, hülyének, rondának nevezzük.

Hollywoodban az utóbbi években számos nagyágyú renoméját rengették meg az ellenük megfogalmazott szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak. Tavaly nyáron több cikkben is írtunk arról, hogyan próbálta megvédeni jó hírnevét az egyik legnevesebb sztár, Johnny Depp volt feleségével és egy bulvárlappal szemben a bíróságon.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

napi 3 kave egeszseges, egeszseges kavet inni, kave ivas

Napi 3-4 csésze kávé még jót is tesz az egészségednek

A kávézás hátrányairól többet lehetett olvasni az elmúlt években, mint az előnyeiről. Ám a legfrissebb kutatások szerint sokkal több pozitív hatása van szervezetünkre, mintsem negatív, így kifejezetten egészséges szokásnak mondható.

jol ismert termek, jol ismert termekek korabban, jol ismert termekek a kezdetekben

10 jól ismert termék legelső példányai

Ezt a többször használható fogamzásgátló eszközt báránybőrből készítették Svédországban, az 1600-as években. A használati utasítása is fennmaradt, amiben azt írják, hogy meleg tejjel kell tisztítani, hogy elkerüljék a nemi betegségek terjedését.

haj egeszseg, haj apolasi tanacsok, haj apolasi tippek, egeszsegtelen haj5

8 dolog, amit a hajad elárulhat az egészségedről

A hajhullás összefüggésben állhat az endokrin rendszerrel és az immunrendszerrel, de lehet a cukorbetegség jele is. Ezért célszerű mielőbb orvoshoz fordulni. Rögtön kétségbe esni azonban felesleges, mert lehet, hogy csak egyszerű vitaminhiányról vagy stresszről van szó.

egeszseges korom, korom egeszseg, beteg kormok tunetei

Így árulják el a körmeid, hogy mennyire vagy egészséges

A köröm alakja, felülete, színe a természetes körömnek gyakorlatilag ablak szervezetünk egészségi állapotára. A rajta észlelhető változásokra éppen ezért érdemes odafigyelni, hiszen nem csak tápanyaghiányt jelezhetnek, de akár olyan komoly betegség tüneteit is mutathatják, mint a rák.

Nincs több cikk